Videóval zsarolt egy becsehelyi testvérpár
A Nagykanizsai Járásbíróság június 20-án, a bíróság elé állítás után mindössze két órával jogerős ítéletet hozott annak a zsarolással vádolt, dél-zalai testvérpárnak az ügyében, akik az egyik ismerősüktől követeltek pénzt egy róla korábban, telefonnal, titokban készített felvételre hivatkozva.
A vád szerint 2019 májusának végén az I. rendű vádlott nő elhatározta, hogy a vele baráti viszonyban lévő nős ismerősétől úgy fog pénzt szerezni, hogy egy kompromittáló videofelvételt készíttet magáról és a sértettről, majd ezzel a felvétellel zsarolja a férfit. Az asszony a büntetőügyben II. rendű vádlottként szereplő öccsét kérte meg arra, hogy segítsen neki a felvétel elkészítésében. A nő a testvére házába hívta – az oda egyébként már ittas állapotban érkező – sértettet, ahol közvetlen mellé ült, hozzá simult, átölelte, arcát megpuszilta. Mindezt a II. rendű vádlott kérésére a saját 8 esztendős kislánya rögzítette telefonnal.
Másnap a II. rendű vádlott felhívta a sértettet és 60 ezer forintot kért tőle. Arra hivatkozott, hogy amennyiben nem fizet, úgy egy számára is ismeretlen idegen, aki a történteket titokban videón rögzítette, megmutatja a felvételeket a sértett feleségének. Miután a férfi nem akart fizetni, a két vádlott még egyszer próbálkozott: ismét felkeresték a sértettet, és most már azt állították, hogy őket is zsarolják a 60 ezer forinttal. Ők már összeszedtek 40 ezret, a sértett pedig adjon további 20 ezer forintot, az is elég lesz. A férfi ezután sem fizetett, hanem feljelentést tett a rendőrségen: a nyomozók még aznap elfogták az elkövetőket.
A vádlottak elismerték bűnösségüket, megbánták tettüket, és mindenre kiterjedő, feltáró jellegű beismerő vallomást tettek, ezért a két vádlott felelősségre vonását az ügyészség bíróság elé állítással kezdeményezte. A Nagykanizsai Járásbíróság mindkét vádlottat bűnösnek találta folytatólagosan, társtettesként elkövetett zsarolás bűntettének kísérletében, ezért 6 hónap börtönbüntetésre ítélte őket, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette.
A bíróság enyhítő körülményként értékelte a beismerő vallomásokat, a megbánást, azt, hogy a bűncselekmény kísérleti szakban maradt, továbbá, hogy mindkét vádlott kiskorú gyermek eltartására köteles, valamint az I. rendű vádlott esetében a büntetlen előéletet. Súlyosító körülményként rótta fel a II. rendű vádlott büntetett előéletét, a folytatólagos elkövetést – az elkövetők ugyanazon sértett sérelmére, rövid idő alatt, többször is megpróbálkoztak a zsarolással –, a társtettességet, valamint a vagyon elleni bűncselekmények elszaporodottságát.
Az ítéletet mind az ügyész, mind a vádlottak és a védőjük tudomásul vették, így az jogerős. (Forrás: Zalaegerszegi Törvényszék)
A Kanizsa Újság más forrásból úgy értesült, hogy az ominózus eset Becsehelyen történt.