Verekedés miatt kitiltották a presszóból, bosszút akart állni
Egy férfi és felesége 2017 év eleje óta üzemeltetik a Zala megyei Alsórajkon a Vadvirág Presszót, melynek során ismeretségi viszonyba kerültek a 29 éves terhelttel. 2018. január 07. napján a terhelt részvételével verekedés történt a vendéglátó-egységben, mely miatt a terhelttel szemben testi sértés bűntette miatt büntetőeljárás indult.
A sértettek a történtek okán - a már korábban is problémás viselkedést tanúsító - terheltet kitiltották a presszóból. A terhelt nem tudta elfogadni a sértettek döntését és ezt követően több alkalommal a kocsmába való bekiabálással provokálta, becsmérelte, fenyegette őket, azonban a sértettek 2018 augusztusáig eltűrték a terhelt agresszív viselkedését.
2018. augusztus 03. napján 18:00 óra körül a sértettek az általuk üzemeltetett presszónál tartózkodtak kiskorú gyermekük társaságában, amikor a vendéglátó-egységtől kb. 50 méter távolságra eső focipályánál megjelent a terhelt.
A terhelt a sértettek észlelését követően - anélkül, hogy bármelyik sértett provokálta volna - hangosan ordítva azzal fenyegette meg a férjet, hogy „meg fogja ölni, a kocsijukat össze fogja törni, a presszót felgyújtja, valamint meg fogja erőszakolni a feleségét”.
A sértettek felszólították a terheltet arra, hogy fejezze be a hangoskodást, ő azonban ekkor elővett egy kést, amit több alkalommal beleszúrt a presszó előtti focipálya földjébe, miközben azt kiabálta a sértetteknek, „hogy ebben a késben 8 év van és a szabadulását követően a sértettek akkor is meg fognak dögleni!” A sértettekben és gyermekükben a terhelt magatartása félelmet keltettek.
A férfi ellen a Nagykanizsai Járási Ügyészség zaklatás vétsége miatt emelt vádat - tudta meg honlapunk dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.