Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2019.11.30

Százhússzal hajtott, kirepült a szélvédőn

Egy büntetett előéletű 28 éves  pacsai férfi tavaly szeptember 10.-én  105-122 km/h sebességgel, ittas állapotban, vezetői engedély nélkül  vezette a személygépkocsiját a 75-ös számú főúton Zalaszentmihály felől Pacsa irányába, utasként maga mellett élettársát szállította.

A nő használta a biztonsági övet, a férfi azonban nem. A 75-ös főút ezen szakaszán  személygépkocsival a megengedett legnagyobb haladási sebesség  90 km/h. Amikor a férfi azt általa vezetett autóval a főút 21+850 km-szelvényébe ért, ittasságából eredő figyelmetlensége miatt lement  a jobb oldali útpadkára, ahol a gépkocsi jobb oldalával nekiütközött az úttest szélét jelző terelőoszlopnak.

kitort-ablak.jpg

Onnét az úttestre visszatérve a férfi elveszítette uralmát a járműve felett, azzal átsodródott az úttest menetiránya szerinti bal oldalára és az útpadkán keresztül a bal oldali vízelvezető árokba csapódott. Itt a gépkocsi hátuljával is, majd elejével is az árokpartnak ütközve a levegőbe repült; végül a kerekein állt meg.

A járművet vezető férfi az első szélvédőn keresztül az úttestre zuhant. A baleset következtében  mindketten nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket  szenvedtek. A balesetet követően a férfi az úttesten fekve magához tért, majd a helyszínről elfutott Zalaigrice felé anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy a baleset során az élettársa  megsérült-e, és emiatt segítségnyújtásra szorul-e.

A férfit a rendőrség nem sokkal később Pacsán elfogta, vérében 1,44-1,93 ezrelék (enyhe-közepes fok) alkoholkoncentráció előidézésére alkalmas alkohol volt.

Az ügyben a Zalaegerszegi Járási  Ügyészség  segítségnyújtás elmulasztásának bűntette és járművezetés ittas állapotban vétsége miatt emelt vádat - tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Fának ütközött kisteherrel, barátnője súlyosan sérült

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság egy 18 éves pacsai fiatallal szemben javasol vádemelést. A megalapozott gyanú szerint a fiatal sofőr július 24-én 19 óra 20 perckor a 7527-es számú úton közlekedett Pacsa irányából Felsőrajk felé egy Volkswagen Transporter típusú tehergépkocsival, utasként a jobb első ülésen barátnőjét szállította.