Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2017.10.01

Szarvasok futottak egy autós elé Zalában

Szombaton nem sokkal déli 12 óra előtt, a 75-ös főúton a Zala megyei Tornyiszentmiklós felé közlekedett egy Renault tipusú személgépkocsijával egy férfi.
A sofőr elé váratlanul két megtermett szarvas futott ki.
A Renault vezetője fékezett, de így sem tudta elkerülni az ütközést, az egyik állat a kocsi jobb oldalának csapódott.
A balesetben a Renault egyik utasa nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.
A sérültet kórházba kellett szállítani.
Információink szerint a szarvas életben maradt.
Egyébként a szombati napon három anyagi káros balesetnél helyszíneltek a zalai zsaruk, akik aznap három embert fogtak el és további hatot állítottak elő bűncselekmény gyanúja valamint szabálysértés miatt.
(Forrás és fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

 

vadbaleset-zala-megye-2017.jpg