Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2018.10.16

Piás sofőrök lépten-nyomon Zalában

Egy 50 éves  férfi 2018. május 21.-én 14 óra 05 perckor ittas állapotban közlekedett Zalaegerszegen, a Balatoni úton a belváros irányából  - elektromos motorral hajtott - elektromos kerékpárral, amikor a Balatoni út 35. számú ingatlan előtti útszakaszon rendőri ellenőrzés alá vonták.
A férfi által kilélegzett levegőben a cselekmény elkövetésekor 1,30 mg/l és 1,27 mg/l közötti (súlyos fokú) alkoholkoncentráció előidézésére alkalmas szeszes ital fogyasztásából származó alkohol volt.

 

Egy másik 50 éves férfi 2018. június 13.-án 18 óra 10 perc körüli időben ittas állapotban közlekedett egy  személygépkocsival Petrikeresztúron, a Hunyadi úton a Kossuth utca irányába. Haladása során a Hunyadi út 20. számú ingatlan előtti útszakasztól keleti irányba  - ittasságából eredő figyelmetlensége miatt – letért az úttestről a menetiránya szerinti jobb oldali füves útpadkára, ahol a jármű első részével a padkán található villanypásztor rögzítő karónak ütközött, melynek kidöntését követően, ettől  22 méterre, egy  beton talapzatú fa villanyvezeték tartóoszlopnak ütközött. A férfi  a baleset következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Vérében a cselekmény elkövetésekor 2,75 g/l és 2,87 g/l közötti (súlyos fok) alkoholkoncentráció előidézésére alkalmas szeszes ital fogyasztásából származó alkohol volt.


Egy 55 éves nő 2018. augusztus 02.-án  20 óra 40 perc körüli időben ittas állapotban közlekedett egy személygépkocsival Zalaegerszegen, a kétirányú Egerszeghegyi úton Ebergény városrész irányából. Haladása során egy enyhén balra ívelő útkanyarulatban ittasságából eredő figyelmetlensége miatt, áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, onnan letért a kavicsos útpadkára, melyen áthaladva a jármű első részével a telefonvezeték tartóoszlopnak ütközött, majd az Egerszeghegyi út 13. számú ingatlan kerítésének ütközött. A nő a baleset következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Vérében a cselekmény elkövetésekor 2,86 g/l (súlyos fok) alkoholkoncentráció előidézésére alkalmas szeszes ital fogyasztásából származó alkohol volt.

 

zala-megye-ittas-vezetes.jpg

(A nő kocsijával kerítést is bontott. Helyszínelési fotó: ZMFK)

 

Egy  34 éves  fiatalember  2018. augusztus 05.-én  éjjel 02 óra 15 perckor ittas állapotban közlekedett egy személygépkocsival Zalaegerszegen, az Ady úton a Petőfi utca irányába, amikor az Ady utca 32. számú ház előtti útszakaszon rendőri ellenőrzés alá vonták. A fiatalembernél alkoholfogyasztás gyanúja merült fel, ezért őt légalkoholmérésre előállították, majd a  járművezetői engedélyét elvették.
Két órával később 04 óra 20 perc körüli időben gyalogosan visszasétált a Zalaegerszeg, Ady utca 32. számú ház előtti parkolóba leállított  gépjárművéhez, és azzal érvényes vezetői engedély nélkül, ittas állapotban a Kertvárosba indult, amikor a Petőfi úton észrevette, hogy egy rendőrségi autó követi. Ekkor a Mártírok útja 42. számú ingatlan melletti parkolóba ment, a járművet leállította, majd gyalogosan próbált meg a helyszínről menekülni. A rendőrök  elfogták, majd légalkoholmérésre ismételten előállították.
A terhelt által kilélegzett levegőben első alkalommal 1,20 mg/l és 1,10 mg/l közötti (közepes fok), míg második alkalommal  0,97 mg/l és 0,90 mg/l közötti (közepes fok) alkoholkoncentráció előidézésére alkalmas alkohol volt.

 

zala-megye-ittas-vezetes-2017.jpg

(Tavaly erdőbe menekült a zsaruk elől egy részegen karambolozó férfi Egervárnál. Fotó: ZMRFK)

 

Egy 77 éves férfi 2018. augusztus 01.-én 11 óra 20 perckor ittas állapotban közlekedett egy személygépkocsival Zalaegerszegen, a Domb utcán a Nyerges utca irányából a Csácsi-hegyi út felé,   amikor a Domb utca és a Dombalja utca kereszteződésénél rendőri ellenőrzés alá vonták.
A vérében a cselekmény elkövetésekor 0,75 g/l és 0,86 g/l közötti (enyhe fokú) alkoholkoncentráció előidézésére alkalmas szeszes ital fogyasztásából származó alkohol volt.


A sofőrök ellen a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség járművezetés ittas állapotban  vétsége miatt emelt vádat  a  Zalaegerszegi  Járásbíróságon - tudta meg honlapunk dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.