Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.09.30

Orbán Becsehelyen: a polgármester és a szervező egyesület véleménye

orban-viktor-becsehely-1.jpg

Két álláspontot közlünk Orbán Viktor vasárnapi becsehelyi látogatásával kapcsolatban, amely vihart kavart a faluban.

"Becsehelyen járt Orbán Viktor

A szabad házi pálinkafőzés 10 éves jubileuma alkalmából a Pannónia Pálinkakultúra Egyesület /Nagykanizsa/ vasárnap délelőtt ünnepséget szervezett Hajdú Szilárd polai pincéjénél.
Ezen az eseményen jelen volt Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke is V. Németh Zsolt államtitkár és Cseresnyés Péter kíséretében.
Nagy öröm ez Becsehely számára!
Az öröm mellet azonban szégyen is, hogy a rendezvényen a vendégeket a település vezetése képviseletében /polgármester, alpolgármester, önkormányzati képviselő/ senki nem tudta köszönteni.
A szervezők nem tájékoztattak bennünket a programokról, a meghívott vendégekről.
Az asztalomon hagyott meghívóból erre semmi nem utalt.
Én személyesen az alábbiak miatt nem vettem részt az eseményen:
- „Olyan programon, amelyet Németh Géza szervez, nem veszek részt” / mondta Hajdú Szilárd 2016-ban/, és bojkottálta is azokat,
- egyik egyesületi tag azzal vádolt meg, hogy elloptam a „dicsőséget” az ötletgazdától, az első főzés ismertségét saját javamra fordítottam /írásos dokumentummal igazoltam, hogy az említett személyek az én korábbi kapcsolataim miatt vállaltak szerepet 10 éve az eseményen/,
- az Egyesület és annak becsehelyi tagjai hathatós hozzájárulása vezetett a becsehelyi pálinkaverseny megszűnéséhez.
A fentiek ellenére, ha kellő információhoz juttatnak, természetesen megfelelő módon képviseltük volna a települést.
Gratulálok az Egyesület vezetésének a szervezéshez!" - írta szeptember 27-én
Becsehely Község Hivatalos Oldalán Németh Géza polgármester.

orban-viktor-becsehely-2.jpg

(Fotók: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

A becsehelyi eseményen jelen lévő V. Németh Zsolt a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos is írt egy kommentet Becsehely Község Hivatalos Oldalára a polgármester közleménye alá kedden.

"Tisztelt Polgármester Úr! Kedves Géza!

A rendezvény támogatójaként tájékoztatlak, hogy a meghívók elkészítésének időpontjában dr. Nagy István miniszter úr részvétele sem volt biztos. Miniszterelnök úr érkezéséről pedig senki sem tudott. A résztvevőkhöz írott levele - amelyet én olvastam volna fel - ott volt a kezemben, amikor hatalmas meglepetést okozva megérkezett. Nagyon örültünk, hogy mégis időt szakított arra, hogy együtt ünnepeljük. Ő a magánfőzőkkel, a becsehelyiekkel akart ünnepelni. Én örültem volna, ha Veled is tudok, úgy mint 10 évvel ezelőtt.

V. Németh Zsolt
a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos"

A szervező Pannónia Pálinkakultúra Egyesület kedden Facebook oldalán ezt közölte:

"TISZTELT HONFITÁRSAIM!

A Pannónia Pálinkakultúra Egyesület által, Becsehelyen megtartott "10 éves a szabad magánfőzés Magyarországon" elnevezésű rendezvényre Németh Géza Becsehely község polgármestere hivatalos meghívót kapott. Ennek ellenére nem volt hajlandó részt venni a meghirdetett ünnepségen. Mivel személyes megkeresésünk alkalmával nem találtuk az irodájában, ezért ott hagytuk neki az ünnepi meghívót hivatali asztalán.

Ezt saját bevallása szerint elolvasta, majd további nyilatkozatai alapján személyes sérelmei miatt, semmi esetre sem kívánt részt venni, az egyesület, a Hungarikum Bizottság, illetve az Agrárminisztérium közös rendezvényén, Becsehelyen, Hajdu Szilárd tagtársunk Kis-hegyi birtokán. Mindezt annak ellenére, hogy tíz évvel ezelőtt személyével megtisztelte a jubileumi ünnepség alapját képező, első szabad magánfőzést, képviselve Becsehely községet.

Nyilatkozata szerint kivételt képezett volna elutasító magatartása, ha tud a prominens vendégek megjelenéséről, ezzel előtérbe helyezve a saját önös érdekeit, miközben a falu képviselete, illetve a rendezvényen megjelentek, támogatók megtisztelése, a nyilatkozata értelmében nem volt kívánatos.

Az általunk meghívott vendégek, valamint a szervezők, beleértve az Agrárminisztérium Hungarikum Bizottsága, valamint a Pannónia Pálinkakultúra Egyesület számítottak Németh Géza, Becsehely község polgármesterének jelenlétére az ünnepi rendezvényen, hisz az egyesület tagjai mindent elkövettek és teljesítettek a polgármester invitálására, figyelembe véve a hivatalos ünnepi meghívót. A meghívó kiküldésekor sem a miniszterelnök, sem az agrárminiszter jelenléte nem volt biztos, így erről tájékoztatni sem lehetett. Ennek ellenére a rendezvény előtti napon telefonon kerestük, de nem vette fel és visszahívást sem kezdeményezett.

Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke váratlanul, meglepetésként érkezett a rendezvényre, pedig neki nem vittünk az irodájába ünnepi meghívót. Dr. Nagy István agrárminiszter részvétele is csak szombaton realizálódott. A politikai támadásoktól tartva, illetve a vírushelyzet miatt, a meghívott vendégeink személye természetesen csak telefonos érdeklődésre lett a további vendégek részére publikálva. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy Németh Géza polgármester Úr személyes konfliktusok miatt nem jelent meg. Utólag próbálja megmagyarázni a kialakult helyzetet, holott kizárólag a saját hozzáállása eredményezte, hogy nem volt jelen ezen a páratlan eseményen, megfosztva ezzel magát, illetve a közösséget a rendkívüli lehetőségtől.

A Pannónia Pálinkakultúra Egyesület több esetben kereste Becsehely hivatalos közösségi portálját számos, területileg érintett rendezvény megosztásával kapcsolatban, de a polgármester intézkedése kapcsán, ezek nem kerültek ki az oldalra. Sem a versenyfelhívás, sem az eseményre való felhívás nem jelent meg az oldalon, megfosztva ezzel a helyi közösséget az információtól.
Németh Géza jelenlegi hozzáállása, mint magánemberhez, mint Becsehely község vezetőjéhez méltatlan.

NAGYKANIZSA, 2020 SZEPTEMBER 29.
GAZDAG ATTILA, A PANNÓNIA PÁLINKAKULTÚRA EGYESÜLET ELNÖKE"

 

loading...