Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.11.20

Nem vitték el beteg kislányukat kezelésre

Egy 1997-ben született kisszigeti nő 2012. június 23-án megszülte gyermekét, egy kislányt, akit azonban nem gondozott, nem nevelt, így a gyermek 2013-ban nevelőszülőkhöz került. A nő és élettársa 2017-ben elhatározták, hogy a gyermeket magukhoz veszik, az ehhez szükséges feltételeket teljesítették, így a gyámhatóság 2017. június 01-i hatállyal a gyermek nevelésbe vételét megszüntette, visszahelyezte az anya  gondozásába, és ettől kezdődően a kisszigeti családi házukban közösen nevelték.

A kislány születésétől kezdődően egyebek mellett krónikus bőrbetegségben (ekcéma) szenvedett, amely rendszeres, általában 2-3 havonkénti bőrgyógyászati kontrollvizsgálatot, valamint bőrének speciális fürdetőkrémmel és egyéb krémmel való napi szintű kezelését igényelte, amelyekről a gyermek átvételekor a terhelteknek is tudomása volt.  Azt követően, hogy a  gyermek a terheltek nevelésébe került, a terheltek a sértettet csupán  egy alkalommal, 2017. decemberében vitték el bőrgyógyászati szakrendelésére, a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban kapott leleten előírtak ellenére azonban a lenti szakrendelésen 2 hónap múlva esedékes vizsgálatot már elmulasztották.

 

birosag.jpg

 

A terheltek a sértettet ezt követően kontrollvizsgálatokra annak ellenére sem vitték el egyetlen alkalommal sem, hogy a védőnő segítségként többször is kért I. r. terhelt számára vizsgálati időpontot a lenti szakrendelésen. A terheltek a sértett bőrének speciális, napi szintű ápolását is elhanyagolták, az ahhoz szükséges, egy felírás alkalmával legfeljebb egy hónapra elégséges mennyiségű fürdető és krém beszerzéséről is csak néhány esetben gondoskodtak annak ellenére, hogy azok megvásárlása rendszeres konktrollvizsgálaton való részvétel esetén közgyógyellátás keretében ingyenes lett volna.

A szükséges bőrápoló terápia elmulasztása miatt a sértett bőre szinte mindvégig száraz volt, amely őt állandó vakarózásra késztette, emiatt pedig bőre rendszeresen testszerte kisebesedett. A folyamatosan fennálló bőrbetegség kezeletlensége, az ebből adódó tünetek fokozódása és egyéb ok 2018. áprilisában a sértett kórházi beutalását is szükségessé tette a háziorvos részéről.

A terheltek 2017. június 1-től 2019. május 24-ig terjedő időszakban a szakorvosi kontrollvizsgálatok, valamint a kk. sértett bőrbetegségének napi szintű kezelésének tartós elmulasztásával súlyosan megszegték a sértett gondozásából eredő kötelezettségüket, és ezzel a sértett testi fejlődését súlyos fokban veszélyeztették.

A gyámhatóság  előzményi bántalmazások gyanújára vonatkozó jelzések, valamint egy 2019. május 22-én érkezett bántalmazásra vonatkozó jelzés miatt a gyermeket 2019. május 24-i hatállyal a családból kiemelte, ideiglenes hatállyal befogadó otthonba helyezte el, majd 2019. július 31-től elrendelte a nevelésbe vételét, és a sértettet nevelőszülőnél helyezte el, amely állapot jelenleg is fennáll.

A határozat megállapította továbbá, hogy az anya szülői felügyeleti joga a nevelésbe vétel időtartama alatt szünetel. 2019. május 20. napján pontosan meg nem határozható időpontban az anya a kisszigeti családi házban szándékosan bántalmazta a 7 éves, gyermeket, egy horgászbottal megütötte az orrán, melynek következtében a gyermek 8 napon belül gyógyuló könnyű testi sérüléseket szenvedett.

Az ügyben a Lenti Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette és testi sértés vétsége miatt emelt vádat - tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

 


loading...