Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2017.12.18

Nem a havat kaszálták Zalában - Reagált a Magyar Közút

Egy korábban megjelent cikkünkre reagált a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Az írásban arról számoltunk be, hogy hóban is kaszálnak a közutasok Zalában.

"A hófogórácsok kihelyezését követően ebben az időszakban az alsóbbrendű úthálózaton felül szoktuk vizsgálni a kaszálási szezonban a rézsűben, esetlegesen a padkán maradt olyan növényzetet, melynek ottléte forgalombiztonság és hóveszély szempontjából nem kívánatos.
Ez jellemzően keményebb szárú növényzet (kóró, cserje).
A 74114-es számú Milejszegi és a 74118-as jelű Németfalu bekötőúton is maradt ilyen növényzet. A feladat egyértelműen az volt, hogy az adapterrel azokon a helyeken végezzünk munkát, ahol indokolt, természetesen nem a hó kaszálása volt a cél.

 

kaszalas-hoban-magyar-kozut.jpg

(Fotó: Zalai Utak "királyai - Facebook)

 

A fotó nem a tényleges munkavégzés helyén, hanem azt megelőzően készült: a gépkezelőnk Németfaluból érkezve ráfordult a bekötőútra, ahol maga előtt 15-20 m távolságra észlelte azt a növényzetet, melyet indokolt levágnia.
Ekkor a traktor hátulján lévő rézsűkasza adaptert "kicsomagolta", majd a tengelyt megpörgetve a rézsűn kipróbálta annak megfelelő és helyes működését.
A próbát főként az indokolta, hogy a kasza adapter a közelmúltban teljes felújításon esett át, a késtartó tengely is cserélve lett, így azt nem a magasabb és erősebb növényzetnek akarta egyből nekivinni.
A bekötőút lakott területen kívüli szakaszán a külső rézsűben viszonylag magas és sok növényzet volt, melynek aznap csak egy részét tudták levágni kollégáink.
Azt követően egy másik eszközünk még 2 napot töltött el hasznos munkával ezen a bekötőúton.
A fotó és a cikk így félreértésre adhat okot, természetesen kizárólag olyan feladatot láttak el kollégáink, ami a téli üzemeltetési időszakban is elősegíti munkánkat, az út esztétikai és forgalombiztonsági állapotát is javítja." - írta honlapunknak Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs vezetője.

 


loading...