Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2019.01.24

Megtámadta a fogyasztóvédő hatóság embereit egy hévízi vendéglős

Egy 62 éves férfi egy hévízi vendéglőben dolgozik, ahol tavaly augusztus 4-én  egy vendég  a barátnőjével kívánt ebédelni. A vendéglőben, miután nem voltak megelégedve a kiszolgálással, kérték a panaszkönyvet, amelyet nem kaptak meg.
Ezt követően a vendég  megkereste e-mailben a Zala Megyei Kormányhivatal Keszthelyi Járási Hivatalát fogyasztóvédelmi panasz bejelentése miatt. Egyben kérte, hogy folytassanak vizsgálatot a vendéglátóegységnél.

heviz-tofurdo-2019.jpg

(A hévízi tófürdő. Fotó: Pixabay)

2018. augusztus 17-én 11.30 perckor a fogyasztóvédelmi panasz kivizsgálása céljából a Keszthelyi Járási Hivatal, mint első fokú fogyasztóvédelmi hatóság hatósági ellenőrzést tartott.
Az ellenőrzés során az ügyintézők – egy férfi és egy nő-, mint vendégek italt kértek, ezt követően kérték a számlát, hogy fizetni akarnak. A vendéglátós  a számlát átadta a kormányhivatal munkatársainak, akik felfedték a kilétüket az igazolványuk felmutatásával.

Közölték, hogy a próbavásárolt italokat vissza kívánják mérni. A visszamérés során kiderült, hogy a vásárlók megkárosítására került sor szűk mérésből kifolyólag. Az italok visszamérését követően a férfi fenyegette és sértegette a kormányhivatal munkatársait. A próbamérés során közölte velük, hogy menjenek el, amíg van türelme, különben rájuk uszítja a kutyáját.

Fenyegette őket, és azt is mondta, hogy eltöri a mérőeszközüket, ha nem távoznak, azt is mondta, hogy: „E téren már nem vagyok mazsola, takarodjanak innen!” A fenyegetések miatt az ellenőrzést végző hivatalos személyek a panaszkönyvet már elkérni sem tudták, így azt ellenőrizni sem. A Keszthelyi Járási Hivatal munkatársai a hatósági ellenőrzésről készült jegyzőkönyvet az étteremben nem tudták megírni, azt kint a vendéglő parkolójában vették fel, amelyet a férfi nem írt alá.

A férfi a Keszthelyi Járási Hivatal munkatársait jogszerű eljárásukban fenyegetéssel akadályozta, amikor azt közölte velük, hogy rájuk uszítja a kutyáját, összetöri a mérőeszközüket, és felszólította őket a vendéglátó helyiség elhagyására. A Keszthelyi Járási Hivatal dolgozói hivatalos személynek minősülnek.
A férfi ellen a Keszthelyi Járási Ügyészség  hivatalos személy elleni erőszak büntette miatt emelt vádat - értesült honlapunk dr. Pirger Csabától a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.