Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2019.06.16

Megöltek egy nőt a zalaegerszegi Parkerdőben

A zalai rendőrök pár órán belül azonosították az elkövetőt.

A rendelkezésre álló információk alapján egy 50 éves férfi június 14-én (pénteken) 22 óra és június 15-én (szombaton) 2 óra közötti időben Zalaegerszegen, a Parkerdőben többször megütött és megrúgott egy nőt, aki a helyszínen életét vesztette.  

A bejelentést követően a nyomozók a széleskörű adatgyűjtést követően órákon belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 50 éves férfit.

Előállítását követően halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és bűnügyi őrizetbe vették - közölte vasárnap a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Honlapunk úgy tudja, hogy az elkövető és az áldozat is zalaegerszegi, az elhunyt hölgy 29 éves volt.
Az ügyben a nyomozás folyamatban van.

zalaegerszeg-gyilkossag-2.jpg

(Fotó: archív. Rendőrök egy korábbi zalaegerszegi gyilkosság helyszínelésénél a Parkerdőben)

Zalaegerszegi gyilkosság: békülni akart, de megölte 18 éves barátnőjét

A szombat éjszakai zalaegerszegi emberölés előzménye az volt, hogy a 21 éves gyanúsított békülni akart 18 éves volt barátnőjével, de a lány végleg le akarta zárni a kapcsolatukat - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság (ZMRFK) szóvivője hétfőn sajtótájékoztatón. Nothoff Ingrid azt mondta: rendezett családban élő fiatalok tragédiájáról van szó, amelynek nem voltak előzményei.

 



loading...