Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.05.12

Majdnem agyonverte társát a zalaegerszegi hajléktalanszállón

Egy 28 éves, büntetett előéletű hajléktalan férfi még tavaly október 13-án este Zalaegerszegen a Magyar Vöröskereszt által működtetett Hajléktalanok Átmeneti Gondozási Központjában bement a szálló földszintjén lakó férfi sértett szobájába, majd az ágyban fekvőt minden előzmény nélkül bántalmazta, fején többször ököllel megütötte, majd kiment a szobából.

A támadó kint a folyosón üvölteni kezdett, hogy "büdös beás köcsögök már nem pofáztok nekem és nem szólogattok be", majd elindult a nappali melegedő felé a folyosón. A sértett időközben felkelt az ágyából és kiment segítséget kérni az átmeneti szálló folyosójára, ahol összetalálkozott a terhelttel, aki rögtön szidalmazni kezdte, üvöltözött vele, tenyérrel és ököllel egy-egy alkalommal megütötte az arcát.

birosag.jpg

A megtámadott férfi az ütésektől földre került, ahol támadója több alkalommal megrúgta és közben folyamatosan szidalmazta, miszerint " Megdöglesz büdös kutya". A szálló alkalmazottai felszólították a terheltet, hogy cselekményét fejezze be és hagyja el a szálló területét, mire a terhelt közölte, hogy akkor is agyonüti a sértettet és dühöngve ki-be járkált a szálló ajtaján. A sértett próbált talpra állni, de a terhelt ismét arcon ütötte őt, mire a sértett megint a földre került.

A terhelt járkálás közben folyamatosan üvöltözött, fenyegetőzött, hogy előveszi a kését és mindenkit megszurkál, és – amikor elment mellette - minden alkalommal belerúgott a sértettbe, aki elvesztette az eszméletét és maga alá vizelt. (A terhelt bántalmazása következtében a sértett 8 napon belüli sérüléseket szenvedett.) A terhelt ki-be járkált a szálló épületéből, mely során a bejárat előtt, az udvaron összetalálkozott a másik sértett férfivel, aki kérdőre vonta az épületben történtek miatt.

A számonkérésre a terhelt nekitámadt, földre vitte, majd ököllel, térddel és könyökkel ütni kezdte, ahol érte, majd több alkalommal megrúgta a földön fekvő sértettet. A terhelt közben szidalmazta is, cselekményének az időközben kiérkező rendőrök vetettek véget. (A terhelt bántalmazása következtében a sértett orrcsont-törést szenvedett.)

A terhelt cselekményeivel olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsított, amely alkalmas volt arra, hogy a hajléktalanszállón tartózkodókban megbotránkozást, riadalmat keltsen.

Az ügyben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség testi sértés bűntette, valamint testi sértés és garázdaság vétsége  miatt emelt vádat a napokban - tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

 


loading...