Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.09.10

Hamis recepttel váltott ki nyugtatókat Zalában, Budapesten eladta

Egy 1963-ban született budapesti férfit a bíróság hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt már két esetben pénzbüntetéssel sújtotta, de a Hajdúböszörményi Járási Ügyészség is nyújtott be nemrég ugyanilyen bűncselekmény miatt vádiratot.

gyogyszer.jpg

A vádlott ismeretlen körülmények között megszerzett egy tatai lakos nevére kiállított egy hamis orvosi receptet. A vényen feltüntetett adatok szerint egy  tatai orvos 3 csomag nyugtató tablettát írt fel a már említett betegnek. Ezen orvosi vénnyel a vádlott 2019. december 5-én megjelent egy zalaegerszegi gyógyszertárban és a vényen szereplő gyógyszert emelt támogatással kiváltotta, azért 585 Ft-ot fizetett, 5.277 Ft helyett.

A gyógyszertár alkalmazottai a vények zárás előtti ellenőrzésekor észlelték, hogy a vény vonalkódja alatti számsor 6-10 karaktere, mely a felíró orvos orvosi bélyegző számát tartalmazza nem egyezik a bélyegzőlenyomaton szereplő számmal. A gyógyszertár vezetője az észlelt és hamisításra utaló körülményeket jelezte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-Egészségügyi Intézetnek, illetve 2019. december 7-én feljelentést tett a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon, átadva a vényt és a vásárlási bizonylatot.

A receptet, azon túlmenően, hogy az orvosi bélyegző szám nem egyezik, egyéb fogyatékosságban is szenved, sem a felíró orvos, sem a szakorvosi javaslatban szereplő orvos ilyen típusú gyógyszer felírására nem jogosult és ilyen gyógyszert a beteg rovatban szereplő személynek nem is írt fel, a vény részben technikai úton előállított hamisítvány. A vádlott a kiváltott nyugtató hatású gyógyszereket Budapesten ismeretlen személynek értékesítette.

Az ügyben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat - tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

 

loading...