Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2021.05.05

Halálra gázoltak egy rendőrt az M70-es csörnyeföldi pihenőjénél

Az M70-es autópálya 15. kilométerszelvényében, Csörnyeföld közelében lévő pihenőhelyen szerdán hajnali 3 óra 50 perc körüli időben egy gépkocsi nekihajtott egy út mellett álló mikrobusznak.

A balesetben egy személyt elgázolt, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A kisbusz vezetőjét a mentők súlyos sérüléssel szállították kórházba.

A rendőrök a helyszínelést befejezték, az útlezárást feloldották - tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Mint kiderült, a halálra gázolt személy, egy rendőr volt. A gyászjelentés a police.hu oldalon jelent meg.

hegedus_tamas_3.jpg

"Szolgálatteljesítés közben, Csörnyeföld térségében 2021. május 5-én közúti közlekedési baleset következtében életét vesztette Hegedűs Tamás rendőr főtörzsőrmester, a Készenléti Rendőrség járőrparancsnoka.

Hegedűs Tamás 1980. március 24-én született Zalaegerszegen.

2008. július 1-jén, rendészeti szakközépiskolai tanulmányainak sikeres befejezését követően nevezték ki próbaidőre a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Székesfehérvári Rendőrkapitányság Enyingi Rendőrőrs állományába járőr beosztásba.

Kérelmére 2009. október 1-jén helyezték át a Készenléti Rendőrség állományába, ahol – szorgalma és hivatástudata eredményeképpen – egyre magasabb beosztásokban, legutóbb járőrparancsnokként szolgálta hazáját.

Magyarország Rendőrsége megrendülve és együttérzéssel osztozik elhunyt kollégánk családjának fájdalmában." - írja a rendőrség. (Helyszínelési fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Értesüléseink szerint a rendőrt egy olasz rendszámú, Honda típusú személyautó gázolta halálra a csörnyeföldi pihenőnél.

m70-halalos-baleset-2021.jpg

m70-halalos-baleset-2021-2.jpg

m70-halalos-baleset-2021-2.jpg