Halálos balesetet okozott egy becsehelyi nő
Egy 58 éves becsehelyi nő 2017. november 20. napján 05 óra 55 perckor egy Toyota Avensis típusú személygépkocsival közlekedett a kétirányú forgalmú, töredezett, egyenletlen burkolatú 7. számú főúton lakóhelye, Becsehely irányából Nagykanizsa felé.
A járműben utasként a jobb első ülésen férjét szállította, s biztonsági öveiket mindketten használták. Ezen időpontban -1 C° hőmérséklet volt, éjszakai, korlátozott látási viszonyok, az égbolt borult volt, a forgalom pedig gyér.
(Frontális ütközésben összetört személygépkocsik a 7-es főúton Rigyác külterületén 2017. november 20-én. A balesetben egy ember meghalt, kettőt kórházba vittek. MTI Fotó: Varga György)
Amikor a terhelt a járművel a főút 218+250. kilométerszelvényét kb. 200 méterre megközelítette kb. 69-114 km/óra közötti sebességgel közlekedett a fagypont körüli hőmérséklet ellenére, melynek következtében a lejtős úttest jegessé, csúszóssá vált, s a terhelt által helytelenül megválasztott sebesség miatt a személygépkocsi megcsúszott, irányíthatatlanná vált, áttért a terhelt menetiránya szerinti bal oldalra, majd ott kb. 200 méter megtétele után összeütközött a jobb első részével a terhelttel szemben kb. 70-80 km/óra sebességgel közlekedő sértett által vezetett Peugeot Partner típusú tehergépkocsi bal első részével.
A sértett a baleset bekövetkezésekor biztonsági övét nem használta.
A baleset következtében a vétlen gépkocsi vezetője a helyszínen meghalt, a férj 8 napon túl, míg a terhelt 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
(Fotó: MTI/Varga György)
A baleset bekövetkezésének oka az volt, hogy a terhelt a fagypont körüli hőmérsékleti és csúszós, jeges útviszonyok ellenére az általa vezetett jármű sebességét helytelenül választotta meg, s ezért a jármű a csúszós úttesten megcsúszott, irányíthatatlanná vált, s áttért a terhelt a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba. A baleset eredményének bekövetkezésében a sértett is közrehatott azzal, hogy biztonsági övét nem használta.
Az áldozat egy 48 éves nagyrécsei férfi volt. Az ügyben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség emelt vádat - értesült honlapunk dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.