Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2016.09.19

Fénykereszt a becsehelyi hegyen

Vasárnap délután szentmise keretében került megáldásra a becsehelyi hegyen a Molnár család által tavaly év végén emeltetett 7,38 méter magas fénykereszt. A helybeli vállalkozó Molnár Zoltán és felesége rendszeres résztvevői a medjugorjei zarándoklatoknak, a kereszt állításának ötlete ott fogant meg.  
A hegyi birtokuk közelében egy tíz tulajdonos által birtokolt területet vásároltak meg és állíttatták fel a Plander László építész tervei alapján készült fénykeresztet, ami tavaly karácsonykor már világított is. A kereszt talapzatának tetejébe négy kő került beépítésre, amelyeket a Molnár család a szentföldi zarándoklatukról hozott magával.
A kereszt magassága 7,38 méter, mivel a Golgota hegyén 738 méter magasan áll Krisztus keresztje. Színeinek jelentése: az észak-déli irányba mutató oldalon a fehér szín a feltámadást, míg a kelet-nyugati irányba mutató kék szín a Szűzanya iránti tiszteletet jelképezi.
A fénykeresztet mintegy félezer becsehelyi és környékbeli hívő, számos meghívott katolikus pap  jelenlétében a Molnár család zarándoklatából származó Jordán vizével Fazakas Zoltán Márton, a premontrei rend csornai apátja ünnepélyes szentmise keretén belül áldotta meg.

 

becsehely-fenykereszt-1.jpg

(A fénykeresztről az építtető család részéről Molnár Zoltánné beszélt)

 

becsehely-fenykereszt-2.jpg

 

becsehely-fenykereszt-3.jpg

(A fénykereszt megáldása)