Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.11.17

Féltékenység miatt kalapácsos autórongálás Tótszerdahelyen

Az 1988-ban született tótszerdahelyi férfi 15 évvel ezelőtt ismerkedett meg egy nővel, akivel 2018. évben össze is házasodtak. Házasságuk viharos volt többször is összevesztek egymással, amely végül oda vezetett, hogy a terhelt 2020. június hónapjában a tótszerdahelyi közös lakásukból elköltözött.

A feleségével azonban továbbra is tartotta a kapcsolatot, mert bízott abban, hogy kibékülnek egymással. Elköltözése után többször is megfordult a fenti közös ingatlanban, több alkalommal ott evett, illetve tisztálkodott. A terhelt 2020. július 11-én hajnalban, akkori tartózkodási helyéről, Kistolmácsról, 01. 15 óra körüli időben elindult dolgozni, amely során a tótszerdahelyi házuk előtt is elhaladt.

 

totszerdahely.jpg

 

Eközben az udvaron egy idegen autót pillantott meg, amely miatt féltékennyé vált.  Idegességében becsöngetett a házba ahol a terhelt felesége, valamint egy férfi tartózkodott, akivel a feleségének egy idő óta szerelmi kapcsolata volt, amelyről a terhelt nem tudott. A terhelt emiatt feldúlt állapotba került, odalépett a sértetthez, s – mivel a sértett a házból kimenni nem akart – a nappaliban a sértett fejét ököllel, több alkalommal megütötte, aki a kezét felemelve védekezett.

A sértett ütlegelését a terhelt egy idő után abbahagyta, kiment a házból, majd a garázsban egy kalapácsot vett magához s azzal, a sértett Ford Focus típusú autójának a szélvédőjét betörte, amivel 115.400 Ft rongálási kárt okozott. Időközben a terhelt felesége értesítette a rendőröket, akik a terheltet a helyszínen elfogták és előállították.

A sértett a bántalmazás következtében – egyebek mellett – a bal kéz V-s kézközépcsontjának törését szenvedte el. A sérülés tényleges gyógytartama 50 napra tehető.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség testi sértés bűntette  és rongálás vétsége miatt emelt vádat - tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

 


loading...