Elvitte a VW Golfot és összetört vele két másik kocsit is Keszthelyen
A Keszthelyi Rendőrkapitányság elvégezte a szükséges eljárási cselekményeket és befejezte az ügy vizsgálatát.
Egy 18 éves gyenesdiási fiatalember még tavaly március 18-án Keszthelyen, a Bercsényi Miklós utcában szórakozott barátaival egy lakásban.
Éjfél körül azonban ki akarta próbálni ismerőse VW Golf típusú autóját, ezért engedély nélkül magához vette a jármű indítókulcsát és kocsikázni indult vele a Szalasztó utca felé.
(Az összetört VW Golf)
Menet közben azonban két jelzőtáblának és két parkoló személygépkocsinak is nekiütközött, majd visszahajtott a lakás elé, ahol a rendőrök igazoltatták.
Az egyenruhások az ellenőrzés során alkoholszondát is alkalmaztak a vezetői engedéllyel nem rendelkező sofőrrel szemben, ami pozitív értéket mutatott.
A járőrök a fiatalembert elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.
(Összetört autók a keszthelyi utcán)
A 18 éves gyenesdiási fiatalemberrel szemben jármű önkényes elvétele bűntett, valamint járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a Keszthelyi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, az iratokat pedig átadta az illetékes ügyészségnek.
(Forrás és helyszínelési fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)