Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2019.11.16

Elkészült az M70-es autóút új árvízvédelmi rendszere Murarátkánál

Elkészült az M70-es autóút fejlesztésével párhuzamosan megvalósított árvízvédelmi rendszer Murarátka térségében, ahol ezentúl mobilgáttal is védeni tudják a települést.

A pénteki átadáson Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikai és fogyasztóvédelmi feladatokért felelős államtitkára, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője felidézte, hogy 2015-ben döntött a kormány az M70-es autóút kétszer egysávos szakaszainak kétszer kétsávossá bővítéséről, ami várhatóan még az év vége előtt elkészül.

muraratka-arvizvedelem.jpg

(Fotók: Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.)

A beruházáshoz kapcsolódóan valósult meg Murarátka térségében az új árvízvédelmi rendszer, amelynek szükségét a 2014-es rekordmagas murai árvíz is megerősített.
Az öt évvel ezelőtti árvízi helyzet a Mura egész térségében komoly problémákat okozott. Az újonnan kiépített árvízvédelmi rendszer ezután jelentősen mérsékli a hasonló problémákat - jelezte a képviselő.

Gaál Róbert, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója kifejtette: a 300 méter hosszú védmű a 2014-es, rekordot jelentő árvízszinthez képest több mint 120 centiméterrel magasabb, a földtöltés koronaszélességét pedig háromról négy méterre bővítették.

A településen, közvetlenül a házak mellett átvezető Rátka-patak partján mindkét oldalon 200 méter hosszan vasbeton védművet építettek, a Mura holtágánál földtöltést és vasbeton támfalat húztak fel. A Murarátkán átvezető utat mobilgáttal tudják lezárni, amely mindössze fél óra alatt a helyére illeszthető - mondta a vízügyi szakember.

muraratka-arvizvedelem-2.jpg

Mórocz József, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Zala megyei igazgatója arról beszélt, hogy a Mura völgyében eddig is nagy kockázatot jelentett az árvíz az utakra, korábban többször is szükség volt a védekezésre ott is.

Kiss Boglárka, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szóvivője arról számolt be, hogy az M70-es gyorsforgalmi út Letenye és Tornyiszentmiklós között kibővített szakaszán már zajlik a műszaki átadás. A tervek szerint decemberben teljes hosszában forgalomba helyezik a 13,7 kilométer hosszan, 16,7 milliárd forintból megvalósult fejlesztést.
Az átadást követően már autópályaként, 130 kilométeres sebességgel vehetik igénybe az autósok a korábbi autóúthoz képest sokkal biztonságosabbnak számító utat - tette hozzá a szóvivő. Ilyen volt a 2014-es rekordárvíz Murarátkánál.

 



loading...