Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2021.04.08

Éheztette, verte, kizsákmányolta áldozatait a hétfős család Zalában

Az eljárás adatai szerint 2019 januárjában egy legyengült, súlyos, életveszélyes állapotban lévő nő került kórházba Zalaegerszegen, testén több, bántalmazásból származó külsérelmi nyomot találtak. Büntetőeljárás keretében vizsgálták a zalai rendőrök a történteket, így jutottak el egy pakodi, hétfős családhoz.

Ezt követően a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Bűnügyi Osztálya indított eljárást emberkereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt a család tagjaival szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak korábban több férfit és nőt is pakodi házukban fogva tartottak, akiket barátság vagy szerelmi kapcsolat ígéretével csábítottak magukhoz.

emberkereskedelem-zala-megye.jpg

emberkereskedelem-zala-megye-2.jpg

A bűncselekményeket több évre visszamenőleg derítették fel a vizsgálók hosszadalmas és aprólékos munkával, és a fogvatartottak vonatkozásában több megegyező vagy hasonló szálat is megállapítottak a beszerzett bizonyítékok alapján.

Szinte minden sértettet személyi szabadságuktól megfosztottak, élhetetlen életkörülményeket teremtettek számukra, éheztették, valamint munkára kényszerítették őket, és több esetben is bántalmazták a fogvatartott személyeket. Több esetben hitelfelvételre kényszerítették az általuk befolyásolt embereket, a pénzt elvettek tőlük és saját megélhetésükre fordították.

A munkahellyel rendelkező sértettektől a fizetésüket elvették, ha szökni próbáltak, megverték őket. Az éheztetett, embertelen körülmények között tartottak közül egy férfi 2016 februárban elhunyt.

A nyomozók a beszerzett információk alapján lakásukon fogták el a család tagjait 2019 júliusában, majd emberkereskedelem bűntett és más bűncselekmények miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket, közülük négyen jelenleg is bűnügyi felügyelet alatt állnak.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az ügyészségnek - tájékoztatott csütörtökön a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Fotók: ZMRFK)