Datolyaszilva-szüreten jártunk Becsehelyen
A Facebookról tudtuk meg, hogy kaki, azaz datolyaszilva Szedd magad!- akció lesz a közeli Becsehelyen, így hát útnak indultunk.
A becsehelyi templomnál a Jókai Mór utcában egyenesen tovább autózva jutottunk el Harcz Endre és Harcz Balázs Gerecse-hegyi ültetvényéhez, ahol szinte hihetetlen látvány tárult elénk, ugyanis Délkelet-Ázsia, Kína és India ősi kultúrnövényét itt Zalában, a szomszéd falu hegyén "szüretelték" a látogatók.
(Érik a datolyaszilva - kaki - Becsehelyen)
Harcz Endrétől megtudtuk, az 1 hektáros ültetvényükön mintegy 600 kaki fát ültettek, amelyből most közel 200 fordult termőre.
Az ültetvényt 2014 januárjában hozták létre, ahol nem csak a rendkívül finom gyümölcsöt árusítják, hanem szaporítják is azt.
Akkora volt az érdeklődés a becsehelyi datolyaszilva iránt, hogy mennyiségi korlátozást kellett bevezetni, maximum 10 kilónyit vihetnek haza az érdeklődők, melyből 5 kilónyit maguk szedhetnek, majd a pince előtt leszüretelt kakiból további 5 kilót válogathatnak.
Endre érdekességként mondta, hogy Zalán kívül többen jöttek még az Alföldről is, így voltak látogatóik Kecskemétről, Szegedről, Kiskunfélegyházáról, sőt még Egerből is elautóztak az ízletes becsehelyi kakiért.
(Ritka látvány Zalában a gyümölcsöt hozó kaki-ültetvény sorok)
Újdonság, hogy egzotikus növények csemetéit is lehet előjegyeztetni náluk olyan fajokat, mint például a kaki, kivi, füge, gránátalma és díszfák is találhatók a kínálati palettán.
15 éves gyümölcstermesztési tapasztalattal a hátam mögött úgy gondolom, hogy a pontos, használható szaktanács ugyanolyan fontos, mint a jó szaporítóanyag. Igyekszem mindenkinek azt a tudást átadni, amit én megszereztem - hallottuk Harcz Endrétől.
A most zajló és következő Szedd magad! akcióról és minden egyébről olvasóink a Harcz Endre - kertészet, különleges növények Facebook oldalon tájékozódhatnak.