Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2019.12.26

Családot gázolt egy 86 éves német nyugdíjas Keszthelyen

Egy 86 éves német férfi még tavaly július 26-án délelőtt  Keszthelyen, a Lovassy Sándor utcában közlekedett a  személygépkocsijával.

birosag.jpg

Amikor alacsony sebességgel a Lovassy Sándor utca – Ady Endre utca – Apát utca – Csík Ferenc sétány útkereszteződéséhez közeledett, az útkereszteződés előtt kialakított kijelölt gyalogosátkelőhelyhez ért, nem adott elsőbbséget a neki balról jobbra a kijelölt gyalogosátkelőhelyen szabályosan négy tagú családnak, és járműve elejével a kijelölt gyalogosátkelőhelyen fékezés nélkül elütötte a feleséget, és két kiskorú leánygyermekét.

A baleset következtében az egyik gyermek 8 napon túl gyógyuló, maradandó fogyatékosságot eredményező, a másik két sérült pedig 8 napon belül gyógyuló könnyű testi sérüléseket szenvedett.

Az ügyben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség közúti baleset okozásának vétsége miatt emelt vádat - tájékoztatta a napokban honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

 


loading...