Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2019.11.26

Bujálkodást ígért a zalai háziasszony, a férfi pénze bánta

Egy férfi november 08-án 10 óra körül vendégségbe érkezett ismerőse iklódbördőcei családi házába, ahol ismerősével, és az ő volt élettársával, egy büntetett előéletű  47 éves nővel együtt a későbbi áldozat pénzén vásárolt piákból italozni kezdtek.

Fél 11 felé megérkezett a postás, akitől a férfi átvett, majd a nő által is láthatóan a pénztárcájába tett 54.000 forintnyi készpénzt, a pénztárcáját pedig a nadrágja zsebébe tette.

oromlany.jpg

Ezt követően folytatták az ivást, majd  dél körül a férfi és a nő intim együttlét céljából bementek a ház szobájába, ahol a férfi levetkőzött, és az ágyba feküdt.

Ekkor a hölgyike a fotelről felkapta a sértett nadrágját, azzal kifutott a házból, az udvaron a nadrágban lévő pénztárcából kivett 54.000 Ft készpénzt, majd a nadrágot és a pénztárcát hátrahagyva a pénzzel együtt távozott, a pénzt elköltötte.

Az ügyben a Lenti Járási Ügyészség a nőt, mint különös visszaesőt  lopás vétségének elkövetése miatt vádolta meg - tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Lovászi, szentpéterúri, pacsai férfiak futtatták a 17 éves lányt

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya kényszerítés bűntett, kerítés bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást három férfival szemben. A rendőrségre február 25-én érkezett bejelentés arról, hogy egy lányt bezárva tartott, bántalmazott és idegen férfiakkal való együttlétre kényszerített több férfi.