Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.08.04

Bíróság elé áll a mániákus zalai gyújtogató

A 25 éves, büntetlen előéletű férfi 2019. október 12. napja és 26 napja közötti időszakban, a késő esti órákban égésgyorsító anyagok használatával összesen 5 helyen gyújtott fel közterületre kihelyezett szemetes konténereket Zalaegerszeg utcáin (Berzsenyi Dániel u., Kossuth Lajos u., Jókai u., Platán sor, Olajmunkás u.), melyek teljesen kiégtek, így a férfi cselekményével összesen kétszázezer forint rongálási kárt okozott a Zala-Müllex Kft-nek.  

Szintén fenti időszak alatt a férfi egyik alkalommal meggyújtotta egy Czobor Mátyás utcai lakóház földszinti lakásának ablakredőnyét is, amely három helyen kiégett, egy másik alkalommal pedig egy zalaegerszegi vállalkozás Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós utca 6. szám alatti telephelyén járt és meggyújtotta az ott elhelyezett, kb. 50 köbméternyi, műanyag zsákokban lévő elektronikai eszközöket, amelyek ennek következtében megégtek. A bűncselekménnyel okozott kár: 200.000 Ft.

felgyujtott-szelektiv-hulladekgyujto.jpg

A terhelt által az elektronikai eszközök meggyújtásával okozott tűz átterjedt az ott parkoló és egy helyi cég tulajdonában lévő gépjárműre, amely ennek következtében megégett. A bűncselekménnyel okozott kár: 400.000 Ft.

A tűzeset során személyek élete és testi épsége, továbbá előre fel nem becsülhető nagy értékű vagyontárgyak kerültek veszélybe, illetve annak reális veszélye fennállt.

A férfi feltehetőleg egy öngyújtóval meggyújtotta a Zalaegerszeg, Petőfi köz 2. szám alatti ingatlan előtti útszakaszon parkoló, Citroen Jumper típusú gépjármű jobb oldali utas-, és raktér fogantyúit, valamint a jármű jobb oldalán található műanyag díszléceket, amelyek ennek következtében megégtek. A bűncselekménnyel okozott kár: 73 400 Ft. A tűzeset során személyek élete és testi épsége, továbbá előre fel nem becsülhető nagy értékű vagyontárgyak kerültek veszélybe, illetve annak reális veszélye fennállt.

zalaegerszeg-gyujtogatas.jpg

2019.10.26. napján 20 óra 00 percet megelőzően amikor a férfi elhagyta Zalaegerszeget és Sárvárra költözött albérletbe meggyújtotta a szomszédos, Sárvár, Tizenháromváros utcában egy ingatlanon félig nyitott szalmatároló pajtáját és az  istállót, így összesen kb. 3.000.000, - Ft rongálási kárt okozott.

2019. október 20. napját megelőzően – közelebbről be nem határolható – időpontban fekete festékszóró spray-vel egy az ördög jelképének számító háromszöget, benne fekete körrel és fekete ponttal lévő ábrát festett fel a Zalaegerszeg, Landorhegyi úton lévő egyik társasházra, egy másik közeli társasházat  a "WANTED" felirattal és egy "BUZI RTM" felirattal rongálta meg, "666" feliratot festett fel a Zalaegerszeg, Egry József utca egyik társasházban lévő csemege bolt falára, továbbá egy az ördög jelképének számító pentagrammát, és fölé "666" feliratot festett fel a Zalaegerszeg, Mindszenty tér 1. szám alatt található Mária Magdolna Plébánia északi oldalfalának külső homlokzatára, mely cselekményeivel külön-külön 50 000,-Ft kárt okozott.

A férfi elmeorvosszakértői vizsgálata nem tárt fel olyan egészségügyi problémát, amely beszámítási képességét korlátozta volna.
Vele szemben többrendbeli közveszélyokozás bűntette és rongálás bűntette miatt emelt vádat a Zalaegerszegi Járási Ügyészség - tájékoztatta honlapunkat kedden dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

 

loading...