Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2019.05.23

Árvíz: hatalmas záportározók épülnek Murarátkánál és Vas megyében is

A 2014-es rekord murai árvíz megmutatta azt, hogy komoly védekezés-előkészítés nélkül nehezen kezelhető egy nagyobb árvíz.

Éppen ezért az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Nyuduvizig) által alkotott konzorcium az Európai Unió támogatásával 1 milliárd 850 millió forint ráfordítással záportározók építését is kezdte meg a Zalában Murarátkán, Zalatárnokon, Vas megyében pedig Kőszegdoroszlón, Rábagyarmaton és Rönökön.

muraratka-zaportarozo.jpg

(A murarátkai záportározó építését kedden mutatták be a sajtó képviselőinek. Fotó: Nyuduvizig)

Ezek a tározók völgyzárógátas, átfolyásos rendszerű zöldtározók, a gát alatt egy járható méretű cső alagút kerül beépítésre, melyhez csatlakozik egy bukós kialakítású, zsiliptáblával szabályozható árapasztó műtárgy.

A beruházás tartalmazza a tározóhoz kapcsolódó mederszakaszok vízszállítóképességének javítását és hordalékfogók építését. A kiviteli tervek alapján 2018. év szeptemberében megkezdődött Zalatárnokon és Murarátkán a záportározók építése. Ezeken a helyszíneken jelenleg is folynak a völgyzárógát és a vízszintszabályozó műtárgy építési munkái. Elkészült a Szigeti-patak, a Kozmadombi-patak és a Rátka-patak tervezett mederrendezése - értesültünk a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóságtól.

A záportározók üzemeltetésével az érintett településeken olyan vízparti fejlesztések valósíthatók meg, melyek az ott élő emberek életminőségét javítják. A záportározók építésének várható befejezése: 2020. második negyedéve. Így védekeztek a 2014-es nagy murai árvíznél Murarátkánál.

 



loading...