Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.07.22

Alkalom szülte az autótolvajt

Egy 54 éves büntetlen előéletű kéthelyi férfi tavaly szeptember 21-én 12:30 óra körüli időpontban Keszthelyen, a Stop Shop bevásárlóközpont parkolójában tartózkodott, amikor a saját gépkocsija mellé leparkolt egy férfi Mercedes típusú személygépkocsijával.

A sértett és házastársa a parkolást követően gyalogosan vásárolni indult, amikor a férfi észlelte, hogy a sértett zsebéből kiesett a gépkocsijának indítókulcsa, amelyet a férj nem vett észre.

autokulcs.jpg

A "tolvaj" ekkor az indítókulcsot a földről felvette és hirtelen elhatározástól vezérelve úgy döntött, hogy a számára idegen gépjárművet „kipróbálja”. Amikor a sértett az egyik üzletbe bement, a terhelt a Mercedes típusú gépkocsit a kulcsával kinyitotta, elindította és kihajtott vele a parkolóból, majd a bevásárlóközponthoz közeli külső területre ment, ahonnan kb. 15 perc után tért vissza a jogtalan használat céljával elvett járművel a bevásárlóközpont parkolójába.

Ebben az időben a pár már kereste a parkolóban a tulajdonát képező gépkocsit, illetve annak eltűnése miatt telefonon a rendőrséget is értesítette, miközben a terhelt megállt mellette és a gépkocsi kulcsát visszaadva annyit mondott neki, hogy „csak kerültem vele egyet”.

Az ügyben a Keszthelyi Járási Ügyészség a napokban jármű önkényes elvételének bűntette miatt emelt vádat - tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Ittasan, vezetői engedély nélkül nélkül vitte el az Audit a kerkaszentkirályi nő

Egy 25 éves kerkaszentkirályi nő még január 26-án délután magához vette egy kerkaszentkirályi ház előtt parkoló, Németországban dolgozó nőismerőse Audi A4 típusú személygépkocsiját úgy, hogy vezetői engedéllyel nem rendelkezett, s annak használatát sem a jármű tulajdonosa, sem a jármű eladásával megbízott személy sem engedte meg a részére.

 

loading...