Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2017.01.18

Ájultra vertek, kínoztak egy fiút a zalai gyermekotthonban

Kiskorú társukat kínozták azok a 16-17 éves, bűncselekmények miatt gyermekotthonban elhelyezett fiatalok, akik ellen nemrég emeltek vádat Zalaegerszegen.
Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője azt közölte az MTI-vel szerdán, hogy a három fiatal fiú lopás, rongálás és testi sértés miatt került gyermekotthonba.

 

veres.jpg

 

A kamaszok 2015-ben heteken át, rendszeresen ok nélkül bántalmazták az egyik kiskorú társukat, több alkalommal is előfordult, hogy bírónak vagy ügyésznek nevezték magukat, hogy rugdosással megbüntessék áldozatukat.
Több megalázó helyzeten kívül a kamaszok egy alkalommal kínzások és kegyetlenkedések közepette ájultra verték a fiút, mert az a szökési tervükhöz nem volt hajlandó kitörni az egyik rács nélküli ablakot.
A kiskorút fellocsolták, később pedig a mellkasánál fogva egy törölközővel felakasztották és negyed órát lógni hagyták.
A megfélemlített és ezért soha nem panaszkodó fiú bántalmazásaira akkor derült fény, amikor egyik társa elmondta a történteket az intézet pszichológusának.
A Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség testi sértés, kényszerítés, valamint személyi szabadság megsértése miatt emelt vádat a fiatalkorú fiúk ellen. MTI