Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2019.12.08

A zalaegerszegi kórház gyermekosztályán járt a tűzoltó Mikulás

Mikulás-nap alkalmából a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Zalaegerszegi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltói a Zala Megyei Szent Rafael Kórház Gyermekosztályán tartózkodó gyerekeknek kedveskedtek ajándékkal.

A tűzoltók hivatásuk gyakorlása során a nap minden percében bajba került embertársaik megsegítésért tevékenykednek, a mai napon azonban a zalaegerszegi tűzoltómikulás a megyei kórház gyermekosztályán fekvő gyermeknek tette vidámabbá a kórházi tartózkodását.

A gyerekek nagy izgalommal várták a Mikulás érkezését a szobájukból szinte mindegyikük a folyosó végén lévő ablakra tekintett. Nem is kellett sokáig várakozni hiszen kisvártatva megjelent az ablakban és vidáman köszöntötte az ott összesereglett gyermekeket.

A mikulás a zalaegerszegi tűzoltók létrás járműve emelőkosarával a gyermekosztály ablakán keresztül érkezett a gyerekekhez, akik az először megszeppenve, azonban pár perc elteltével vidáman, mosolygósan fogadták el az ajándékcsomagokat.

A zalaegerszegi hivatásos tűzoltók nagy örömmel nyújtottak segítséget a tűzoltó Mikulásnak hiszen soknak közülük hasonló korú gyermekeik vannak és szívén viselik minden gyermek sorsát.

Jó érzés volt látni, hogy a tűzoltók, ha csak pár tíz perc időtartamra is, de mosolyt csaltak a gyermekek arcára, és sikerült nekik kellemesebbé tenni kórházi tartózkodásukat - osztotta meg a szívhez szóló hírt a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. (Fotók: Kalamár Norbert tűzoltó főhadnagy - Zala MKI)

zalaegerszeg-korhaz-gyermekosztaly-mikulas-1.jpg

zalaegerszeg-korhaz-gyermekosztaly-mikulas-2.jpg

zalaegerszeg-korhaz-gyermekosztaly-mikulas-3.jpg

zalaegerszeg-korhaz-gyermekosztaly-mikulas-4.jpg

zalaegerszeg-korhaz-gyermekosztaly-mikulas-5.jpg

zalaegerszeg-korhaz-gyermekosztaly-mikulas-6.jpg

zalaegerszeg-korhaz-gyermekosztaly-mikulas-7.jpg

zalaegerszeg-korhaz-gyermekosztaly-mikulas-8.jpg