Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2019.11.24

8 év fegyház és börtön vár a zalai drogdílerekre

Nem jogerősen 8 év fegyházra, illetve 8 év börtönre ítélte a Zalaegerszegi Törvényszék azt a két férfit, akik az interneten megszerzett tudás alapján egyikük házában állítottak elő kábítószert.

A vádlottak 2018 tavaszán megállapodtak, hogy kábítószer eladásával szereznek pénzt, ezért Ausztriában 300 gramm marihuánát és 150 db extasy tablettát vettek. Később elhatározták, hogy amfetamint állítanak elő, s a hasznon megosztoznak. Az interneten keresztül megismerték a kábítószer előállításához szükséges alapanyagokat, eszközöket, segédanyagokat, valamint az elkészítés módját.

zala-megye-drog-penz.jpg

(A szentpéterúri házkutatáskor pénzt és drogot találtak a rendőrök. Fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

A gyártáshoz szükséges kellékek megvásárlását követően az I. rendű vádlott házának egyik szobájában rendezték be a „laboratóriumot”, míg az alapanyagok egy részét az ingatlan padlásán tárolták. 2018. május 3-ig mintegy 400 gramm amfetamint állítottak elő, amelynek nagy részét sikeresen értékesítették. A rendőrség ezen a napon megállította a vádlottakat szállító gépkocsit, amiből lefoglaltak 171.500,- forint és 50 euró készpénzt.

A vádlottaknál tartott szenpéterúri házkutatás során a lefoglalt kábítószerek – marihuána, amfetamin, extasy – együttes mennyiségének (kb. bruttó 600 g) tiszta hatóanyag-tartalma meghaladta a jelentős mennyiség alsó határát, annak 115,43-141,8%-át. A vádlottaknak a részben vásárolt, részben pedig előállított kábítószerek értékesítéséből legalább 1 millió forint haszna származott.

zala-megye-drog-2018.jpg

A Zalaegerszegi Törvényszék 2019. november 21. napján hozott ítéletet, s mindkét vádlottat bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettében. Az I. rendű vádlottat 8 év fegyházra (a szabadságvesztés legszigorúbb végrehajtási módja), míg társát ugyanennyi börtönre ítélte, s mindkettőjüket 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Az I. rendű vádlott részben beismerő vallomást tett a bíróság előtt, hangsúlyozva, hogy csak azért adott helyet a házában a labornak, mert fogyasztani szeretett volna az előállított drogból. Elismerte, hogy birtokolt és fogyasztott is kábítószert, de azt tagadta, hogy a kereskedelemben részt vett volna. Esetében súlyosító körülményként vette figyelembe a bíróság, hogy volt már büntetve más bűncselekmény miatt, enyhítő körülményként, hogy kiskorú gyermek eltartására kötelezett, illetve, hogy igazolt karitatív tevékenységet végez.

Társa - aki teljes körű beismerő vallomást tett - esetében ez utóbbit, valamint tartósan fennálló egészégügyi problémáit szintén figyelembe vette a bíróság, de súlyosító körülményként rótta terhére, hogy ő volt az, aki az előállításhoz szükséges ismereteket beszerezte, s ő felügyelte, irányította a kábítószer készítést is.

Az ítélet nem jogerős, a vádlottak és védőik fellebbeztek. A két férfit, tekintettel a büntetés mértékére, illetve a szökés, elrejtőzés veszélyére a bíróság letartóztatásba helyezte.