Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.12.24

250 szénabálát gyújtottak fel 15 éves gyerekek Keszthelyen

Két 2005-ben született keszthelyi fiú tavaly december 15-én 14.30  körül Keszthelyen, a Szendrey telepen található, négy épületrészre osztott lábaspajta második nyitott épületrészében tartózkodtak. A Magyar Állam tulajdonában álló, de a Pannon Egyetem vagyonkezelésében lévő lábaspajta második épületrészében 250 db első osztályú réti szénabálát tároltak, mely a Pannon Egyetem tulajdonában álló Georgikon Tanüzem tulajdonát képezte.

A fiatalok felültek a bálákra, beszélgettek, zenét hallgattak, közben egyikük öngyújtóval – a bálából egy marék szénát kihúzva és meggyújtva - meggyújtotta az egyik szénabála tetejét, de ezt a tüzet azonnal el is oltották. Ezt követően a másikuk is meggyújtotta a szénabála tetejét, majd a keletkezett tűzre egy marék, a bálából kihúzott szénát dobtak, ami szintén begyulladt, majd az égő széna egy része becsúszott a bálák közé.

keszthely-balatuz-1.jpg

keszthely-balatuz-2.jpg

Az így keletkezett tüzet a gyerekek ismét oltani, taposni kezdték, de nem jártak sikerrel, a szénabála egyre jobban begyulladt, a tűz terjedni kezdett. Miután látták, hogy a keletkezett tüzet nem tudják eloltani, telefonon értesítették a tűzoltókat. A tűz átterjedt a felhalmozott szénabálákra, majd onnan az épületre, annak második épületrész feletti tetőszerkezete begyulladt, a hullámpala tetőfedés károsodott. Az épületben 572.646 Ft kár keletkezett. A 250 db szénabála teljes egészében elégett, illetve az oltás következtében használhatatlanná vált, melynek következtében 2.500.000 Ft kár keletkezett.

A tűz továbbterjedését, a tetőszerkezet teljes leégését, illetve az épület egyes és hármas részeiben tárolt egyéb vagyontárgyak megsemmisülését a tűzoltói beavatkozás akadályozta meg. A helyszínre a keszthelyi a pacsai, zalaegerszegi és a marcali hivatásos tűzoltókat riasztották, akik négy vízsugárral oltották el a lángokat.

A lábaspajtában okozott tűz miatt közveszélyes állapot alakult ki, mivel oltási beavatkozás nélkül, illetve szakszerű tűzoltói tevékenység hiányában a második épületrész tetejéről a tűz átterjedt volna az épület teljes tetőszerkezetére, valamint az első és harmadik épületrészben tárolt jelentős értékű vagyontárgyakra is.

Az ügyben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség gondatlanságból elkövetett közveszély okozás vétsége miatt emelt vádat a napokban - tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.