15 és fél éves lány ellen, cserbenhagyás miatt emeltek vádat Zalában
A lenti illetőségű 2003-ban született lány tavaly december 24-én délután érvényes vezetői engedély nélkül vezetett egy személygépkocsit a 7416-os számú közúton Lenti felől Csesztreg irányába.
Amikor a lány a rádión zenét keresett, járművével áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, és ott a személygépkocsi bal oldalával nekiütközött a vele szemben szabályosan közlekedő személygépkocsi bal oldalának.
Az ütközés erejére jellemző volt, hogy vétlen személygépkocsi oldallégzsákjai működésbe léptek, a személygépkocsiban vagyoni kár keletkezett, személyi sérülés nem történt, azonban a személyi sérülés bekövetkezésének objektív lehetősége fennállt.
A lány észlelte az ütközést, azonban a helyszínen nem állt meg, gyorsítva járművét továbbhajtott, és nem győződött meg arról, hogy a baleset következtében bárki megsérült-e, segítségnyújtásra emiatt szorul-e.
A terhelt cselekményét észlelték az ütközés közelében tartózkodó rendőrjárőrök, akik követték, megállították, majd a helyszínre visszakísérték.
Az ügyben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség cserbenhagyás vétsége miatt emelt vádat értesült honlapunk dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.