100 forintért adják a telkeket Becsehelyen, csak maradjanak a fiatalok
A Letenyével szomszédos Becsehelyen újabb telkeket épít ki az önkormányzat, amiket 100 forintért ad el.
A most kialakítandó hat telekért mindössze 600 forintot kap az önkormányzat, de nem bánják.
Ott mindössze annyit kérnek cserébe, hogy a vásárlók három éven belül építsék fel a házukat, és legyen legalább két kiskorú gyerekük valamint kérik , hogy gyermekeiket a helyi iskolába és az óvodába járassák.
A falu vezetése úgy gondolja, az új lakásépítési állami támogatásoknak köszönhetően hamar elkelnek a telkek és a fiatalok már a tavasszal elkezdhetnek építkezni.
(Forrás: RTL Klub)