Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2021.06.23

Töredezett haj megmentése gyógynövényes szérummal

Nem túlzunk, ha kijelentjük, hogy a töredezett haj megmentése a problémát tapasztalók körében prioritást élvező teendő. A lágyságát, puhaságát és fényét vesztett haj „felturbózására” azonban sajnos sokan a rossz módszert választják, és a fodrászt meglátogatva új hajszínt választanak, illetve az otthoni hajformázási készítmények feltöltésére összpontosítanak.

 

Fontos azonban tudni, hogy ezzel a probléma gyökerét egyáltalán nem oldjuk meg, sőt, épp ellenkező hatást érhetünk el, mint ami valójában a célunk. Hogyan kezdjük el a harcot? Nos, első lépésben száműzzünk minden szintetikus hajápolási készítményt otthonról, másodsorban pedig bánjunk csínján a hajformázással kapcsolatos eszközök, például a hajegyenesítő és a hajszárító használatával. Ha lehet, a hajfestést is tegyük ritkább alkalommá.

 

toredezett-haj.jpg

 

A töredezett haj megmentése tulajdonképpen a hajszálak, a hajhagymák és a fejbőr egészségének visszaszerzésére összpontosul, amit kizárólag természetes összetevőkből, gyógynövényes kivonatokból álló készítményekkel valósíthatunk meg. A száraz hajszálak, a töredezett hajvégek ápolása fejbőr szárazságának a megszüntetésével kezdődik. A kimerült haj egyik legjobb barátja a Varga Hajerősítő Cseppek. A töredezett haj megmentésében élenjáró készítmény összetevői már önmagukban elismerésre adnak okot. A közvetlenül a fejbőrbe masszírozható szérum utánozhatatlan módját kínálja a fejbőr és a hajhagymák energiával való ellátásának.

 

Néhány szóban a legjobb hajnövesztő szérum összetevőiről

 

Az elégedett felhasználók körében nemes egyszerűséggel a legjobb hajnövesztő szérum gyanánt ismert készítmény különösen azoknak a hölgyeknek lesz elsősorban a segítségükre, akik attól tartanak, hogy a rendszeres hajfestéssel és hajformázással végérvényesen tönkretették a hajkoronájukat. A gyártó nem bízta a véletlenre a szóban forgó termék hatóanyagainak az összeválogatást. A hajerősítő szérum ugyanis 21 különböző gyógynövény kombinációjával operál, amelyek együttes ereje valósággal felturbózza a haj regenerálódását, növekedését.

 

Ezen összetevők, úgymint a menta, a körömvirág, a kamilla vagy a vadrózsa egyébként külön-külön is elismerten hatékony hajerősítőnek, illetve gyulladáscsökkentőnek számítanak – együttes szupererejükről pedig valóban csak szuperlatívuszokban beszélhetünk. A tapasztalatok azt mutatják, a rajongók körében legjobb hajnövesztő szérumnak kikiáltott készítmény már néhány hét alatt is szemmel látható eredményeket hozhat, amit elsősorban a csökkent intenzitású hajhullásban, illetve a hajszálak erősebb szerkezetében, végső soron pedig a hajkorona dúsabbá válásban érhetünk tetten.