Pályaválasztás, életvezetés újragondolása
Kisiskolás éveink végéhez közelítve a legtöbbünk számára már megfogalmazódhatott milyen területen is szeretnénk képességeinket tökéletesíteni, meglévő ismereteinket bővíteni, elhívatás tudatunknak megfelelően helytállni a „nagybetűs életben”. Akadnak természetesen olyan nebulók is, akiknek nem olyan egyértelmű e kérdés megválaszolása és javarészt szülői döntéshozatal lesz a vége, annak ellenére, hogy itt részükről inkább csak javaslattételről, háttérbeli biztos támogatásról kellene példát állítaniuk. A segítő szándékú tanácsokhoz érdemes átgondolnunk, milyen tantárgyakból teljesít gyermekünk kiemelkedően jól, honnan meríti személyes terveit és részünkről is tisztán észlelhető motivációit. Ebben a fázisban lényeges lehet az őt ért hatásokkal is számolni, mely viszont inkább pszichológiai kérdés.
Az oktatás színvonala olykor sajnos településenként is eltérést mutathat, ezért fordítsunk fokozott figyelmet akár országos szinten is a megfelelő intézmény kiválasztására. Bizonyított tény, hogy a Nyugat-Dunántúl egyik folyamatos fejlődéssel bíró központjában, Győrött, a képzési paletta nem csak a felsőfokú intézményekben esett át kisebb-nagyobb módosításokon, így a Kisalföldnek e vidéke szellemi téren ugyancsak fellendülő fázisát éli. Megközelíthetőségét a Közép-Dunántúl településein, a fővároson kívüli más városokból is korszerűsített, folyamatos közútfejlesztési programok segítik elő, többek között a Győr közvetlen szomszédságában elhelyezkedő M1-es autópályát, nem beszélve a tömegközlekedési eszközök sűrű menetrendjéről.
Népszámlálási adatok tekintetében ugyan a 90-es évektől egyfajta 250-300 fő körüli évenkénti enyhe fluktuációt figyelhetünk meg, viszont pozitív tényként könyvelhető el, hogy jelentős mértékű csökkenést a közel 120 ezer lélekszámú lakosság nem szenvedett el, inkább stagnáló tendenciát követ, amely főként a Közép-Európa elsőként megalapított ipari parkjának köszönhető. Jelentős változás ugyanakkor a XX. században, hogy 1980-ban 20 év távlatából több mint 40 ezer fővel nőtt a népesség, ami a teljes lakossághoz képesti 58 % növekmény. Ami viszont még ettől is figyelemreméltóbb, az a megannyi multinacionális nagyvállalat Győrbe települése. Ezen leányvállalatokban mind a kétkezi szakmunkások, mind a magasabb iskolai végzettségű szellemi munkakörben elhelyezkedni szándékozó munkaképes személynek találkozhatnak betöltésre váró álláslehetőségekkel.
Ha érdeklik a részletes állásajánlatok kattintson ide. A több mint 3,6 ezer álláshirdetésből legnagyobb arányban (22 %) ugyan a szakmunkához köthető pozíciókra bukkanhatunk, emellett viszont a kereskedelmi és értékesítői 14 %-os, illetve a betanított munkakörök több mint 12 %-nyi népszerűségét is érdemes megemlítenünk. Így az iskolaválasztás még a szülők hosszú távú munka iránti megpályázásával is kiegészülhet egyúttal. Nem mellékes az sem, hogy a város egyetlen ipari parkjából a többi városrész könnyen elérhető. Tény továbbá az is, hogy Győrött 2012-től legalább 12 %-ban csökkent a munkanélküliség, ezzel egyértelmű javulást mutat gazdaságpolitikája.
Természetesen egy új városba járó diákot szüleik nem tennének ki a tanítás utáni, akár több átszállással járó, vagy óraszámú ingázásnak, így bár elsőre kényelmetlennek tűnő helyzetet állíthat elő, viszont később jelentős hasznokat hordozhat a szűk család áttelepülése egy fejlettebb, ráadásul magyarországi régióba. A fent említett állásportál hirdetéseinek listáján mintegy 50 ezer fő böngészik havonta, amihez annak felhasználóbarát, egyszerűen navigálható felülete és személyes adataink, önéletrajzunk közvetlen megküldése nagyban hozzájárul. Amennyiben gyermekünk szünidőben szeretne némi zsebpénzhez jutni, diákmunkában foglalkoztatott lenni, a fenti oldalon szintén van lehetőség ezek megpályázására is, ezzel további tapasztalatokra nyerhet szert. Bizonyos, (leginkább a próbaidőben való betanításra specializált cégek) hazautazásunk részleges, vagy teljes megtérítését is vállalhatják, így üzemanyagköltségeink kieshetnek mihelyt szüleinkhez, nagyszüleinkhez készülünk egy hétvégén visszalátogatni, így a családból relatíve mindenki jól járhat.