Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2019.10.11

Nem is gondolná, hogy milyen messzire nyúlik vissza az üvegezés története

Az üvegművészet, és az üveg, mint alapanyag, nem számítanak újkeletű dolgoknak. Már az időszámításunk előtti IV. évezredben is készítettek korsókat, fiolákat. Az ókori egyiptomi területekről terjedt el a technológia végül a Földközi-tenger teljes medencéjében, majd a rómaiak közreműködésével a provinciákon is. A későbbi Bizánc az üveggyártás igazi fellegvárának számított, ráadásul az akkoriban készült üvegmozaikok a mai korig fennmaradtak.

 

uvegezes-budapest.jpg

 

A XII. század szintén figyelmet érdemel az üveggyártás terén, hiszen a kora reneszánsz idején céhes keretek között készültek az üvegtárgyak. A XVII. századi Csehországban már bonyolult üvegek készítésére is képesek voltak, megjelentek a színezett, metszett üvegedények. Az üveg napjainkban is elmaradhatatlan része az otthonoknak. Nem csak a belső terek alkotóelemeként szerepel, hanem a nyílászárók esetében is nélkülözhetetlennek bizonyul. A kifogástalan hang-és hőszigetelő képességgel rendelkező üvegek napjainkban nem pusztán esztétikai célokat szolgálnak, hanem funkcionálisan is tökéletesen ellátják szerepüket.

 

Az üveggyártás szakmája már 5000 éve is releváns volt (forrás: uvegezes.info), ám soha nem mutatkozott akkor igény a minőségi üvegfelületek iránt, mint manapság. Sokan kifejezetten javítás, egy betört ablak kapcsán keresik a szakembereket, de az érdeklődők között szép számmal jelen vannak olyanok is, akik lakásfelújítás, korszerűsítés céljából választanának a minőségi üvegfajták közül.

 

A lakásban számos helyen jelen vannak az üveg felületek, így a polcok, ajtók, bútorüvegek is renoválásra, javításra szorulhatnak időnként. Ilyenkor korántsem mindegy, hogy milyen szakember mellett tesszük le a voksot. Amennyiben az ablaküveg, vagy például az ablak esetében van szükség hozzáértő segítségre, akkor bizony ez sokszor nem várathat magára. A megfelelő üveges közreműködésével újra biztonságban tudhatja otthonát, kiváló minőségű ablaküveget felhasználva.

 

Az ablakos, üveges feladatok ellátása napjainkban minden korábbinál magasabb színvonalon zajlik. Akár arra sincs szükség, hogy lecseréljük a nyílászárót, hiszen fel is újítható az a speciális bemarásos technológiával. Az árak megfizethetőek, de persze ha extra igényeink vannak, azokért mélyebben a zsebbe kell nyúlni. Az üveg áttetszőségével a terek tágasságáért és világosságáért is sokat lehet tenni, lakberendezésben betöltött szerepe mellett tehát biztosan nem mehetünk el.

 



loading...