Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2018.01.08

Mit hozhat az elektromos autó?

Autógyártás Nyugat-Magyarországon

Az autóipar 2010 óta kétségtelenül kiemelt szerepet játszik Magyarország gazdasági növekedésében. Utóbbi az ország nyugati részére fokozottan igaz, itt az autóipari beruházásoknak köszönhetően sok száz új munkahely jött létre. A szakértők szerint ennek ellenére az autóiparban megjelenő hozzáadott érték hazai viszonylatban továbbra is alacsony. Sokan úgy vélik, az autóipar helyzetelemzéséből levonható következtetések messze túlmutatnak a növekedési statisztikák értelmezésén.

 

zold-rendszam-elektromos-auto-2.jpg

 

Az autóipar szerepéről Magyarországon

Az autóipar a magyar gazdaság húzóágazata volt az elmúlt években, ám érdekes összefüggéseket vehetünk észre akkor, ha megvizsgáljuk: miért olyan fontos az, hogy a külföldi autógyártók Magyarországon fektessék be a pénzüket, illetve a magyar munkaerő bevonásával szereljék össze a személygépkocsikat. Az érvek között elsőként szerepel az a körülmény, hogy a járműgyártás hazánk teljes GDP-növekedésének csaknem 30%-át tette ki már a mögöttünk hagyott 6-7 évben is.
Az ezredforduló tájékán ez az ágazat még fele ennyit sem tett hozzá a gazdaság növekedéshez, ami azt jelenti, hogy nem kevesebb, mint 80%-os növekedést könyvelhet el a szektor 2010 óta.

A javarészt Nyugat-Magyarországra fókuszáló autógyártás napjainkban már a teljes exportértékesítésünk negyedét teszi ki a külkereskedelemben. Ezen kívül nagyon fontos a foglalkoztatásban betöltött szerepe: mérnökök, összeszerelők, CO-hegesztők és rendkívül sok beszállítókhoz kötődő munkahely köszönhető az autóiparnak. Nagy kérdés azonban, hogy mit hozhat hazánknak az elektromos autók gyártásának felfutása.

Mit hozhat nekünk az elektromos autó felfutása?

Hónapokkal ezelőtt olvashatott arról a közvélemény, hogy a nagy múltra visszatekintő Audi a közeljövőben hazánkban is elkezdi elektromos autók összeszerelését végző gyáregységek telepítését. Kétségtelen tény, hogy a lítiumkristály-akkumulátor megjelenése képes megoldani a mostani technológiák fő hátrányait, azaz a könnyebb és gyorsabb tölthetőséget, a gyúlékonyság csökkentését, illetve az akkumulátorba táplált energia dinamikus leadását.
 
Ráadásul egy elektromos autó nagyságrendekkel egyszerűbb szerkezet, mint egy hagyományos belső égésű motorral felszerelt gépkocsi. Miközben egy elektromos autó alkatrészigénye 5-6 ezer darab, egy hagyományos autónál ez akár 6-7 szerese is lehet. Az elektromos autók erőteljes megjelenése nem feltétlenül jelent jó hírt egy olyan országban, ahol – mint fentebb utaltunk már rá – még a hagyományos autógyártás adja a nemzeti össztermék 7-8%-át.
 
Az szakemberek szerint a kelet-közép európai országokra nézve kifejezetten szerencsés fejlemény lehet, hogy az európai autógyártók még nem voltak képesek teljes áttörést elérni az akkumulátortechnológia területén. Az elektromos autók az európai piacon még meglehetősen drágák, ráadásul egyes becslések szerint átlagfelhasználás mellett 30-60 százalékkal is költségesebb használatuk. A nemzetközi piacon ellenben az elektromos autógyártásban hatalmas az igény egy valóban élet- és versenyképes megoldás kialakítására, ami mindennapi felhasználhatóságban felvenné a versenyt a hagyományos meghajtással.

Egy másik áttörési pont: akkumulátorgyártás elektromos autókhoz

Épp a napokban röppent szárnyra a hír, miszerint a jövő elektromos autó akkumulátorait készíthetik majd Komáromban. Egy vállalat 2018 februárjában kezdené meg az építkezést, az elektromos autókhoz készített akkumulátorokat gyártó próbaüzemet pedig a tervek szerint már 2019 nyarán be is indítanák.
A 24 órában termelő gyár 2020 elejétől kezdené meg az üzemszerű működést, ahol minimálisan 250 ezer, elektromos autóba való akkumulátort gyártanak majd éves szinten. Az elektromos autók gyártásának felfutása ilyen szempontokból viszont egyértelműen tartogathat innovatív fejlesztéseket Magyarországon.