Mire jó a deutériummentes víz?
Amint azt már az általános iskola alsó tagozatában megtanulhattuk, víz nélkül nincs élet. A víz az alapja mindennek, ami körülvesz minket, a természetnek, és persze tulajdon testünket is víz képezi nem kevesebb, mint születésünkkor >70, később pedig 60>%-ban.
Ahogy öregszünk, egyre kevesebb vizet fog tartalmazni testünk és sejtjeink, viszont az egészségünk érdekében nagyon fontos, hogy mindig – életkortól függetlenül – kellőképpen hidratáljuk a szervezetet. A dehidratált rendszer ugyanis nem lesz túl hálás: eleinte értelemszerűen a szájszárazság, később fejfájás, szédülés léphet fel, rossz közérzet tapasztalható, bőrünk sápadt, hajunk száraz lesz.
A fokozatok pedig a következők:
-
0,5-1 %-os vízveszteség: jelentkezik a szomjúságérzet;
-
3 % – a nyálelválasztás csökken, a szomjúságérzet pedig tovább növekszik;
-
5 % – szívverésünk élénkül, fáradtnak, gyengének kezdjük érezni magunkat;
-
10 % – zavarttá válunk, mind szellemileg, mint fizikailag;
-
15-20 % – ekkora hiányt a test már nem tud kiegyensúlyozni, így bekövetkezhet a halál.
A test teherbíró képessége ebből a szempontból roppant érdekes: míg élelem nélkül képesek vagyunk életben maradni 4-6 hetet (persze ez már igen szélsőséges eset), víz nélkül néhány nap alatt felmondja a szolgálatot a szervezet.
De mit igyunk pontosan, honnan szerezzük be az éltető vizet? Jó-e a csapvíz, vagy válasszuk inkább a speciális, palackozott vizeket?
Mostanában sokat hallani, olvasni a valamivel dúsított, esetleg valamitől mentesített vizekről. Az utóbbi csoportba tartozó deutériummentes víz egyre nagyobb népszerűségnek örvend hazánkban is, de különösen nagy szerepet az alternatív gyógyászatban tölt be. Mi is ez tulajdonképpen és mire jó?
A deutérium valójában maga a nehézhidrogén. Ezt a felfedezést Harold C. Urey-nek köszönhetjük, mely eredményét 1934-ben Nobel-díjjal jutalmazták.
Ravasz dolog a deutérium: természetes környezetben hasonló módon viselkedik, mint a mezei hidrogén, így előfordulhat, hogy felveszi a szerepét a vízmolekulában – ennek hatására pedig létrejön a nehézvíz. A kutatások nem igazolják, hogy a nehézvíz ártalmas lenne, de nagy mennyiségű és hosszú távú fogyasztása káros lehet az emberi szervezetre nézve.
A deutériummentes (ill. csökkentett) víznek több fajtája is van, melyeket deutérium-tartalom alapján különböztetünk meg: a 125 ppm, a 105 ppm, a 85 ppm és a 25 ppm (a normál csapvíz deutérium-tartalma 150 ppm körüli).
Egyes kutatások szerint a deutériumcsökkentett víz pozitív befolyással van a daganatos betegek életminőségére, más kutatások szerint pedig képes lehet megállítani a rákos sejtek szaporodását. Mielőtt azonban bárki is belekezdene egy ilyen kúrába, mindenképpen egyeztessen háziorvosával, adott esetben az onkológussal!