Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


INTERNETES FOGADÁS MAGYARORSZÁGON

Azok az évek már rég elmúltak, amikor sportfogadásra egyetlen lehetőségünk a sarki totózóban kitöltött papír szelvény volt, és mivel az online sportfogadás népszerűsége hazánkban is - ugyanúgy, mint az egész világon - egy rakéta sebességével emelkedik, köszönhetően a sportesemények alatti reklámoknak, az egyre magasabb belépési bónuszoknak, és végső soron az új típusú koronavírussal kapcsolatba hozható 2020-as házi karanténoknak is, úgy éreztük, hogy itt az ideje kicsit bővebben is szólni a témáról.

 

Ezen cikkünkkel leginkább azon honfitársainknak szeretnénk némi segítséget nyújtani, akik már a regisztráció gondolatával kacérkodnak, de még azzal sincsenek tisztában, hogy milyen sarokpontok mentén válasszanak maguknak olyan bukmékert, amelyikre nyugodtan rá merik bízni nehezen összekuporgatott megtakarításaik egy bizonyos hányadát.

 

 

sportfogadas.jpg

 

TippmixPRO

 

Ma, 2021-ben Magyarországon törvényileg az egyetlen legális online sportfogadási portál a Szerencsjáték ZRT. által üzemeltetett TippmixPRO, amely platform 2013. május 21-én, a versenytársakhoz képest kifejezetten gyengén kezdett, ám azóta olyannyira szépen felfejlődött, hogy elérte a nemzetközi színvonalat. Ez az egyetlen olyan oldal, amely főleg egy kezdő hazai felhasználó számára minden tekintetben tökéletes, hiszen 1.) legális, 2.) magyar nyelvű, 3.) a tranzakciók forintban történnek, ami azt is jelenti, hogy nincs semmilyen árfolyamkockázat sem.

 

Azért tartottuk fontosnak rögtön a TippmixPRO-val indítani az elemzést, mert sokan valószínűleg ezen a ponton meg is állnak, és zöldfülű, tapasztalatlan játékosként a legkisebb ellenállás irányába mozdulva az egyetlen Magyarországon valóban legális iroda mellett teszik le a voksukat.

 

De ha a TippmixPRO ennyire jó, akkor miért nem azon játszik minden magyar?” - teheti fel a reális kérdést a szemfüles olvasó. Nos, azért, mert sok más bukmékernél például 1.) egyszerűen többet lehet nyerni, 2.) több sportágra és több piacon lehet fogadni, 3.) ráadásul jelentősen magasabb kezdő bónusz érhető el már pusztán a regisztrációval is.

 

És persze ezen a ponton válik érdekessé a bukméker-választás folyamata.

 

Bukmékerek csoportosítása felhasználói szemmel

 

A ma Magyarországról is elérhető online fogadóirodák alapvetően kétszer két nagy csoportba sorolhatóak atekintetben, hogy mi érdekli leginkább a hazai játékosokat.

 

Az egyik ilyen csoportba azon bukmékerek tartoznak, amelyek relatíve 1.) legálisan működnek, a másikba pedig azok amelyeket a magyar internetszolgáltatókon keresztül 2.) blokkol a kormány.

 

Természetesen ezeket a blokkolt oldalakat is el lehet érni úgynevezett “alternatív linkeken” keresztül, sőt az sem magától értetődő, hogy a blokkolt oldalak minden esetben nagy biztonsági kockázatot jelentő bukméker irodák. Nem egyszer fordult már elő ugyanis, hogy kormányunk éppen egy nagy múltú, kifejezetten a korrektségéről híres buki elérését korlátozta. Erre talán az egyik legjobb példa a Bet365 esete.

 

A másik nagy csoport azokat az irodákat osztja ketté, amelyek 1.) “beszélnek” magyarul, illetve azokat amelyek 2.) nem.

 

Nyilván ha egy játékos csakis magyarul képes kommunikálni, annak egyértelműen olyan nehézségeket okozhat egy fogadás megtétele, amellyel értelmetlen is megpróbálkozni. Másik esetben viszont gondot jelenthet egy olyan oldal használata is, amely bár a felületein “beszéli” a nyelvünket, így a fogadások is megtehetőek magyarul, az ügyfélszolgálata viszont kizárólag idegen nyelven ért. Ez ugyanis szinte lehetetlenné teszi az esetlegesen felmerült problémák hatékony és gyors kezelését.

 

Fő a biztonság

 

Azon túl, hogy egy hazai felhasználó számára valóban fontos, hogy a felkeresett oldal legális-, vagy blokkolt hazánkban, és persze, hogy ért-e magyarul, vagy sem, a következő kérdés minden esetben az, hogy a kiválasztott bukméker biztonságos-e. Azaz, hogy egyrészt maga az iroda becsületesen kezeli-e a kifizetéseket, illetve a kifizetésekkel kapcsolatban felmerült problémákat, másrészt pedig ha esetleg komolyabb gond akad, akkor van-e bármilyen lehetőség a jogi úton történő megoldásra.

 

A létező legpontosabb válasz megadásához engedjék meg, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) oldalán elérhető GYIK-ből idézzek:

 

1. Ki jogosult internetes sportfogadás szervezésére?

 

Jelenleg Magyarországon kizárólag az állami adóhatóság törvényességi felügyelete alatt működő Szerencsejáték Zártkörűen Működő Rt. rendelkezik internetes sportfogadás szervezésére vonatkozó engedéllyel. A játékosok érdekeit védő garanciális szabályok biztosítják, hogy a sportfogadás során elért nyereményéhez hozzájuthasson a játékos.

 

2. Legálisak-e az egyéb, interneten elérhető különböző sporteseményekre szervezett fogadások?

 

Az interneten elérhető különböző sporteseményekre szervezett fogadás a hatályos szerencsejáték szervezésére vonatkozó jogszabályok alapján illegális.

 

3. Jogsérelem ért: nem kapom meg az online szerencsejátékban elért nyereményemet!

 

A játékban esetlegesen elért nyereményhez kapcsolódó követelés bírósági úton nem érvényesíthető. Amennyiben a játékost bármilyen jogsérelem éri, a magyar hatóságok nem tudnak fellépni a szervezővel szemben.

 

Nyeremény utáni adózás

 

A magyar felhasználók utolsó gyakorlati kérdése általában az, hogy milyen adózási kategóriák alá esnek az esetleges nyereményeik, amelyhez szintén a NAV imént is idézett GYIK rovatában a következő válasz található:

 

A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény csak a legális szerencsejátékokból származó jövedelmet mentesíti, így az engedély nélkül szervezett játékokból megszerzett nyereményt adó terheli. Ennek alapján a nyertesnek nyereményéből még személyi jövedelemadót kell fizetnie.

 

Továbbá…

 

Természetesen a fentebb említett alapokkal még messze sincs vége a feltételek közötti lavírozásnak, hiszen, ahogy mondani szokás “Az ördög a részletekben rejlik”. Részletek alatt pedig körülbelül az alábbiak értendők:


 

  • Regisztráció menete

  • Fogadható sportok száma

  • Elérhető fogadási típusok

  • Élő játék / Live streaming lehetőség 

  • Szorzók

  • Bónuszok és promóciók

  • Mobilos elérhetőség, applikációk

  • Fizetési módok

  • Kifizetés sebessége

  • Ügyfélszolgálat

 

Ezekről pedig talán egy következő alkalommal szintén részletesebben szót ejtünk, addig pedig bízunk benne, hogy legalább némelyest sikerült segítenünk a döntésben.