Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2019.10.11

Huszonkilenc lakás vált lakhatatlanná a szekszárdi gázrobbanás következtében

Dr. Balázs Gábor a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója csütörtökön elmondta, hogy statikus vizsgálta meg az épületeket, és a szakértői véleményt követően a kevésbé sérült Herman Ottó utca 1-es és 7-es lépcsőházába visszatérhettek a lakók.

szekszard-gazrobbanas-1.jpg

szekszard-gazrobbanas-2.jpg

szekszard-gazrobbanas-3.jpg

Ezekben a lépcsőházakban az áramszolgáltatás már szerdán helyreállt, a gázszolgáltatást a szükséges biztonsági feltételek megléte esetén kapcsolja vissza a szolgáltató, melyhez a lakók együttműködésére lesz szükség. A robbanás következtében a 3-as és 5-ös lépcsőházak húsz lakása, valamint a 8-as lépcsőházban további kilenc, vagyis összesen huszonkilenc lakás vált lakhatatlanná, ami nyolcvan embert érint.

Az önkormányzat az érintett hatóságokkal, köztük a katasztrófavédelemmel is együttműködve válságstábot hozott létre a helyzet kezelése érdekében. Azonnal tizenhárom önkormányzati kezelésű ingatlant bocsátottak a károsultak rendelkezésére. A tegnapi nap folyamán senki nem élt ezzel a lehetőséggel, rokonoknál és ismerősöknél töltötték az éjszakát. Az ingatlanok igénybe vételének lehetősége továbbra is fennáll.

A robbanás következtében nem csak az érintett tömbben, hanem a környező épületekben is keletkeztek károk. Ablakok törtek ki, ajtók szakadtak ki a helyükről, ezek ideiglenes helyreállításában is segítséget nyújt az önkormányzat. Gépjárművek szélvédői törtek ki, a környező utcákban mindenfelé törmelék hevert, ezek eltakarítása jelenleg is zajlik.

A délután és este folyamán a tűzoltók a rendőrökkel közösen, a lépcsőházak közös képviselőjének koordinálásával biztosították a lakók számára, hogy irataikat, legfontosabb értékeiket magukhoz vehessék. Az épületek folyamatos őrzéséről a rendőrség gondoskodik.

Az biztosan elmondható, hogy a gázrobbanás történt, lánggal égés nem követte. A robbanás keletkezési okát tűzvizsgálati eljárás során vizsgálják a katasztrófavédelem szakemberei, melynek érdekében tegnap lefolytatták a káreseti helyszíni szemlét, ami a mai napon is folytatódik a rendőrséggel együttműködve - tájékoztatott a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
(Fotók/videó: Boros Brigitta tű. fhdgy.Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - BM OKF Médiaszerver)

 



loading...