Hogyan válasszunk új kerítést?
Kerítésre előbb-utóbb mindenkinek szüksége lesz, aki kertes házban él. Egyszerűen azért, mert így meghúzunk egy egyértelmű határvonalat, és mindenki számára világos lesz, hogy hol ér véget az utca, és hol kezdődik a magánterület. Ez pedig több szempontból is szerencsés, de legfőképp magunkat kíméljük meg a felesleges bosszúságoktól. A kerítés építése előtt azonban nem árt némi tervezés és utánajárás, hogy biztosan a lehető legjobb megoldást válasszuk.
Első lépés: a tájékozódás
Mielőtt nekikezdenénk a konkrét kerítés megtervezésének, mindenképp érdeklődjünk a helyi építésügyi rendeletekről. Ez amiatt fontos, mert a szabályok településenként eltérhetnek, és jobb azelőtt tisztában lenni velük, mielőtt egyáltalán hozzálátnánk az építkezéshez. Amivel szinte biztos, hogy találkozni fogunk: a kapu nem nyílhat kifelé az utca felé, a kerítésnek pedig a telek határvonalain belül kell lennie.
Ezenkívül azonban akadhatnak előírások, például a maximális magassággal vagy a tömörséggel kapcsolatban, hiszen fontos, hogy a település nagyjából egységes képet adjon. Emellett érdemes átbeszélni a dolgot a szomszédokkal is, hiszen fontos szempont a tervezésnél, hogy a telek mely oldalain kinek a feladata a kerítés építése. Ha mindezekkel megvagyunk, kezdődhet az ötletelés.
Második lépés: a megfelelő kerítés kiválasztása
Legelőször is azt döntsük el, hogy milyen alapanyagból szeretnénk a kerítést. Fém, fa, kovácsoltvas, esetleg tégla vagy kő, netalántán beton? A vas- és fémkerítések jellemzője, hogy bár elhatárolják a kertet az utcától, viszont semmit sem takarnak, így aki csak elmegy a házunk előtt, az rögvest látni fogja, hogy mi történik az udvarunkban. Egy csendes kis falu zsákutcájában ez lehet, hogy nem zavaró, ha viszont forgalmas helyen élünk, akkor kerüljük ezt a megoldást.
A tégla-, kő- és betonkerítés ellenben teljesen tömör, masszív falat alkot, amelyen esély sincs be- vagy kilátni, emiatt sokaknak túl rideg lehet, bár például főút melletti házaknál hasznos, hiszen a port és a zajt is valamennyire megszűri.
A fakerítés a két véglet közötti megoldást jelenti, ugyanis valamennyit takar, mégsem zár el teljesen a külvilágtól. A falécek azonban rendszeres karbantartást igényelnek, ezért ha innovatívabb megoldásra vágyunk, akkor válasszuk a Nívó Kerítést, mely fának látszó alumínium vagy acélelemekből áll, viszont teljes egészében gondozásmentes.
Harmadik lépés: a kivitelezés
Ha már pontosan tudjuk, hogy milyen kerítést szeretnénk, és a konkrét hely is megvan, ahonnan megvásároljuk hozzá az alapanyagot, akkor ideje a tettek mezejére lépni! Ha ügyesen választottunk, és nem áll távol tőlünk a barkácsolás, akár saját magunk is felépíthetjük a kerítést.
Ha viszont nem tudunk, vagy nem szeretnénk ezzel foglalkozni, akkor érdemes olyan céget választani, akik házhoz jönnek, és vállalják a kerítés telepítését is, így nekünk erre sem lesz gondunk.