Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2015.04.22

Ezzel akarják haza csábítani a külföldön dolgozó magyar fiatalokat

A Nemzetgazdasági Minisztérium működtetésében elindult a Gyere haza fiatal elnevezésű program, amelynek célja, hogy a külföldön dolgozó magyar fiatalok hazatérését segítse lakhatási és letelepedési támogatással, illetve megfelelő munkahely biztosításával – jelentette be munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár szerdán Székesfehérváron.

 

londoni-munka.jpg

 

Czomba Sándor közölte, hogy elsőként a Londonban élő és dolgozó magyarokat célozták meg, és első körben a 100 millió forintos program segítségével 50 fiatal problémáját és hazatérését fogják segíteni.

 

Mint mondta, a problémához mérten kicsi a program pénzügyi kerete, de sikeressége esetén rövid időn belül szélesíteni fogják a kört és már nem csak az Egyesült Királyságra fognak koncentrálni.

 

Reményét fejezte ki, hogy a következő hetekben, hónapokban elfogy a rendelkezésre álló keretösszeg, és a következő években több ezer fiatalt lesznek képesek „hazahozni”, mert országhatáron belül is óriási szükség van „ügyes kezű, magas tudású szakemberekre”. MTI