Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2017.08.23

Erdőtüzekre készül a katasztrófavédelem

Erdőtüzek oltására alkalmas gépjárművek és vízszállítók beszerzését tervezi a katasztrófavédelem uniós támogatással - tájékoztatta szerdán az MTI-t az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője.

 

erdotuz.jpg

 

Hajdu Márton közölte: a 6,1 milliárd forint értékű projekt keretében ötvenhét különböző járművet és négy, úgynevezett cserefelépítményt vásárolnak 2018-ban és 2019-ben.
A projekt célja, hogy az új vízszállító, tűzoltó, valamint többcélú tűzoltógépjárművek vásárlásával a katasztrófavédelem gyorsabban, nagyobb kapacitással, modernebb felszereléssel, hatékonyabban tudja felszámolni az erdőtüzeket - mondta.
Az is a céljuk, hogy a beavatkozásokkal okozott negatív környezeti hatások csökkenjenek - tette hozzá.
Közlése szerint a hatékony beavatkozás egyik feltétele, hogy a víz, illetve oltóanyag utánpótlás a vízhiányos területeken is megoldott legyen, ehhez pedig speciális vízszállító járművek kellenek.
Az OKF-nek az a szándéka, hogy az erdő- és bozóttüzeket a nehezen megközelíthető helyeken is hatékony műszaki felszereltséggel és megfelelő mobilitással rendelkező gépjárművekkel lehessen felszámolni.
A szóvivő szerint a projekt megvalósítását kiemelten fontossá teszik a klímaváltozás miatt kialakuló vészhelyzetek is. MTI

 



loading...