Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2017.09.17

Elképesztő, külföldön születik több százezer magyar

 A magyarok 52 százaléka ugyanazon a településen, 23 százaléka ugyanabban a megyében lakik, mint a születésekor, a lakóhely stabilitása a községek lakóira inkább jellemző, mint a városiakra - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tavaly ősszel végzett kis népszámlálásának adataiból.

 A mikrocenzus MTI-hez pénteken eljuttatott legfrissebb eredményei szerint a községek lakosainak 56 százaléka, a városlakóknak fele él születése óta ugyanazon a településen.
 A születési hely elhagyása a közép-magyarországi, a stabilitás az észak-alföldi régiót jellemzi a leginkább. A Jász-Nagykun-Szolnok és a Hajdú-Bihar megyei lakosok több mint kétharmada lakik születése óta ugyanazon a településen, viszont a fővárosiak esetében ez az arány csak 29, a Pest megyeieknél 45 százalék.

 

szuloszoba.jpg

 

A fiatalabbak nagyobb arányban élnek azon a településen, ahol születtek: a 30 év alattiak 70, a 30-49 évesek 46, az 50 éves és annál idősebbek 41 százaléka él a születéskori lakóhelyén.

 Az adatokból kiderül az is, hogy az idős korosztályok aránya tovább nőtt a társadalomban. A 2011-es népszámlálás óta eltelt öt év alatt a gyermekkorúak száma mintegy 26 ezerrel csökkent, ugyanakkor a 65 éves és annál idősebbeké 144 ezerrel több lett.

A 2001-es népszámlálás idején még több gyermekkorút írtak össze, mint időskorút, 2011-től viszont már a 65 éves és az annál idősebb korosztály volt többségben, így 2016-ban az időskorúak száma már 399 ezerrel meghaladta a gyermekkorúakét.

 A lakosság átlagos életkora folyamatosan nő: jelenleg 42 év, csaknem egy évvel több, mint öt évvel ezelőtt. 2016-ban a férfiak átlagos életkora 40, a nőké 44 év volt. Az átlagos életkor Zala megyében a legmagasabb, 45 év, míg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legalacsonyabb, 40 év.

A jelentésben olvasható, hogy 383 ezren születtek hazánk jelenlegi határain kívül, ami a lakosság 3,9%-át teszi ki.
Közülük a legtöbben, 158 ezren Romániában, 37 ezren Ukrajnában 25 ezren Szerbiában, 23 ezren pedig Németországban jöttek a világra.

 

loading...