Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.03.05

Csak idő kérdése volt, mikor bukkan fel Magyarországon a koronavírus

A Semmelweis Egyetem egyik külföldi gyógyszerész hallgatójánál igazolták a tesztek a koronavírus-fertőzést - közölte az intézmény a honlapján szerdán.

Közölték: az egyetem rektora arról intézkedett, hogy a 16 tagú, negyedéves, angol nyelvű gyógyszerészévfolyam a "szükséges időtartamig" nem vehet részt előadáson és gyakorlaton. Interneten azonban biztosítják nekik az oktatási anyagot.
Az egyetem további óvintézkedéseket is tesz, ebből kiemelendő, hogy a rektor a szombatra tervezett nemzetközi hallgatói fesztivált későbbi időpontra halasztotta - írták.

koronavirus.jpg

(A fotó illusztráció)

Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa pedig azt közölte, hogy a két iráni diákon elvégzett laboratóriumi tesztek a megerősítő vizsgálatokkal együtt pozitívnak bizonyultak. Mindketten jó állapotban vannak, enyhe tüneteik vannak, nem lázasak, "fizikálisan teljesen jól vannak" - ismertette. Hozzátette: szerda délután a két diákkal együtt lakó embereket, egyikük feleségét és a másik fertőzött barátnőjét szintén elkülönítették a kórház koronavírus-gyanús betegek ellátására fenntartott izolált kórtermében.

A Magyarországon az új koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált két iráni diáknál is haladéktalanul megindult a járványügyi vizsgálat és a kontaktuskutatás - tájékoztatta az országos tisztifőorvos szerdán az MTI-t.

Müller Cecília közleményében tudatta, hogy a két érintettet elkülönítették, a velük közös háztartásban élőket karanténba helyezték a Szent László Kórházban.

A diákok nagy valószínűséggel Iránban fertőződtek meg. Kikérdezésük folyamatban van. A gyűjtött adatok alapján a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakmai irányításával a járványügyi hatóság népegészségügyi szakemberei "feltérképezik a szoros kontaktusban lévő" embereket - fogalmazott, hozzátéve, hogy a kontaktuskutatást mind a hallgatók lakókörnyezetében, mind az általuk látogatott felsőoktatási intézményekben elvégzik.

Zajlik a Csehországban diagnosztizált amerikai diáklányok megbetegedésével kapcsolatos járványügyi vizsgálat is.
A friss információkról és intézkedésekről az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján adnak tájékoztatást - közölte az országos tisztifőorvos.

Magyarországon is járt a Prágában koronavírussal diagnosztizált két diáklány | Hungarianpress

Az észak-olaszországi Milánóban tanuló amerikai és ecuadori egyetemista február 24-én érkezett Milánóból Bécsbe, ahol szállodában laktak. Onnan később Budapestre utaztak, majd Brünnön keresztül Prágába, ahol az Airbnb-rendszeren keresztül foglaltak szállást. Az amerikai nőnél a vasárnapi első teszt, az ecuadorinál pedig a megismételt laboratóriumi vizsgálat mutatta ki a koronavírust - jelentette be kedden Zdenka Jágrová, a prágai tisztiorvosi intézet igazgatója.

 


loading...