Bútorok a lakásban: hová milyet válasszunk?
Ahhoz, hogy a lakásunk harmonikus egészet alkosson, sokféle szempontot kell figyelembe vennünk. Többek között össze kell hangolnunk a színeket, a burkolatokat, a bútorokat és a kiegészítőket is. Igen, de hogyan?
Letisztultság és harmónia
Talán ez az a két dolog, amire mindannyian vágyunk. Emellett még olyan szempontok is szóba jönnek, mint kényelem, átláthatóság, rend és fények. Ahhoz, hogy ezeket elérjük a lakásunkban, nagyon körültekintően kell eljárnunk annak kialakítása során. A legelső lépés a tervezés: ha a lakás szerkezete megengedi, ne ódzkodjunk attól, hogy egy-egy falat áthelyezzünk, vagy új ajtót nyissunk valahol, esetleg megcseréljük egy-egy helyiség funkcióját. Sokszor ezek a nagynak tűnő lépések azt eredményezik, hogy igazán jól fogjuk érezni magunkat az otthonunkban, míg ha ezeket a lépéseket megspóroljuk, lehet, hogy mindig bánni fogjuk, és naponta bosszankodunk majd azon, hogy egy ajtó nem a megfelelő helyen van. A tervezés során mindent tervezzünk meg a legapróbb részletekig: színeket, ha tudjuk, akkor a bútorok színét, és helyét, a lámpákat, kiegészítő és általános fényeket, a konnektorok és villanykapcsolók helyét, a padló burkolatait, a beltéri ajtókat. Ha így járunk el, akkor már a tervezés során sok olyan kérdés felmerül, ami tervezés nélkül nem jött volna elő, és a megvalósítás során kellene kompromisszumos megoldást kötni. Ez pedig senkinek sem jó. Ha úgy érezzük, hogy a tervezésben nem vagyunk túl erősek, akkor bátran kérjük ki szakemberek, lakberendezők tanácsát, hiszen a tanácsaikra költött összeg hamar megtérül, ha elkerüljük a későbbi bosszúságokat.
És a bútorok…
A bútorok tekintetében is jó, ha előre gondolkodunk, és megtervezzük, hogy milyen stílusban és milyen színekkel szeretnénk berendezni lakásunk helyiségeit. Ahhoz, hogy harmonikus otthon jöjjön létre, nem szükséges feltétlenül egyféle bútorokkal berendezni a lakást, de jó, ha ugyanaz a stílus vonul végig az egyes helyiségeken (ez alól talán kivétel a gyerekszoba, ahol a gyerekek igényeinek megfelelően rendezzük be a helyiséget, itt akár merészebb terveinket is megvalósíthatjuk.)
Ma már léteznek komplett bútorcsaládok, mint például a lengyel Black Red White bútorok, melyeket nagyon sok helyen árulnak Magyarországon is. Bútorcsaládjaiban mindenféle stílusú bútorokat találunk, van köztük modern, klasszikus, elemes, ifjúsági, minimalista és olyan család is, melynek tagjai valódi fa frontokkal kerülnek előállításra. Ha ilyen vagy ehhez hasonló bútorcsaládot választunk, akkor későbbi igényeinknek megfelelően később is ki tudjuk egészíteni bútorainkat egy-egy darabbal.
Ha kicsi a lakás, akkor takarékoskodni kell a hellyel, emiatt szekrénysor helyett jobb megoldás lehet, ha variálható kisebb bútorokkal, nyitott polcos szekrényekkel, komódokkal rendezzük be a nappalit. Így a szekrénysor nem „nyomja agyon” a szobát, sokkal átláthatóbb, szellősebb lesz, mintha a teljes falfelületet szekrény borítaná.
Ha egy lakásba vagy annak egy helyiségébe nem jut be elegendő természetes fény, akkor tükrök segítségével megduplázhatjuk annak mennyiségét. Egy-egy jó helyre felszerelt nagyobb méretű tükör jelentősen növelheti a természetes fény mértékét. Fontos a jól megválasztott világítás is. Ma már a legtöbb helyiségben az általános vagy központi megvilágítás (csillár) mellett, gyakran alkalmaznak kiegészítő lámpákat, LED szalagokat, képmegvilágítókat, álmennyezetbe szerelt spotlámpákat.