Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2019.07.22

A légtechnikai rendszer felülvizsgálata

Nem számít, hogy üzemi egységről, raktárról, nagyipari konyháról vagy háztartásról van-e szó, minden esetben fontos az igényeknek megfelelő légtechnika kialakítása. Van, amikor ez nem csak egy lehetőség, mint például az otthonokban, irodákban, hanem egyenesen elvárás. Gondoljunk csak az üzletekre, bevásárlóközpontokra, vendéglátó egységekre.

 

legtechnika.jpg

 

Senki sem szeretne huzamosabb ideig olyan helyen tartózkodni, ahol nem áll rendelkezésre a megfelelő oxigéntartalmú levegő. A megfelelő működésű légtechnika kiépítésére többféle lehetőség is van attól függően, hogy pontosan mekkora területről van szó, illetve milyen konkrét elvárásoknak kell eleget tenni.

 

A felmerülő kérdéseket kizárólag egy olyan szakember tudja hitelt érdemlően megválaszolni, aki már többször is részt vett a különböző paraméterekkel rendelkező szellőzteti rendszerek megtervezésében, kiépítésében. Igény esetén természetesen a már meglévő légtechnika felülvizsgálatára, beszabályozására is lehetőség nyílik. Erre általában akkor van szükség, amikor az újonnan kialakított rendszer a gondos kivitelezés ellenére mégsem működik megfelelően.

 

Ebben a beépítésre kerülő szellőző cső is nagy szerepet játszhat, melynek átvizsgálását is érdemes napirendre tűzni annak érdekében, hogy a lehető leggyorsabban kiderüljön, pontosan mi okozza a problémát. A felülvizsgálat, illetve a beszabályozás elvégzésére természetesen megvannak a speciális munkaeszközök, amik ideális esetben a szakember birtokában vannak. Ha kiderül, hogy a hiba hol található, akkor onnantól fogva a művelet már szinte gyerekjáték.

 

Ez akkor is igaz, ha a szellőző csőben kell átalakításokat végezni, és akkor is, ha a szellőztető egység más részén kell eszközölni a módosításokat. Bár kézenfekvőnek tűnik, de azért sosem árt hangsúlyozni, hogy a szellőztető rendszer kialakításával olyan vállalkozót érdemes megbízni, aki a rendszeres ellenőrzések, módosítások elvégzését is vállalja. Illetve akkor is segít, ha időközben gond merül fel a szellőző csővel vagy valamelyik alkatrésszel kapcsolatban.

 



loading...