Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.09.30

2 védőoltás, amit vállalj be 50 felett!

Influenza, tüdőgyulladás... A betegségek okozhatnak magas lázat, kínzó köhögést, kimerültséget, szédülést, izomfájdalmat és még sorolhatnánk. 2 féle oltással ezeket elkerülheted, és a családodban lévőket is véded. Bevállalod?

A védőoltások nem csak gyerekkorban fontosak, felnőttként is érdemes oltásokat felvenni egyes veszélyes betegségek ellen. A WHO adatai szerint az oltások évente mintegy 2-3 millió ember életét mentik meg, ráadásul a közösséget is szolgálják, hiszen magát a járványfolyamatot szakítják meg azzal, hogy az egyén nem kapja el az adott betegséget. Ezzel alakul ki bizonyos oltásoknál a nyájimmunitás, amivel azokat is védjük, akik nem kaphatnak oltást, így további sokmillió élet marad biztonságban.

 

vedooltas.jpg

 

50 év felett kiemelten fontos, hogy idős korunk életminőségéért előre védőoltásokat vegyünk fel. Dr. Békássy Szabolcs háziorvos a következőket fogalmazta meg az időskori megbetegedések veszélyeiről: „Az idősek csökkent védekező képességük miatt fokozott kockázatnak vannak kitéve. Az infekciók gyakrabban fordulnak elő náluk, súlyosabb lefolyásúak és magasabb halálozással járnak, gyakrabban igényelnek kórházi kezelést. A súlyos fertőzések nem múlnak el maradéktalanul, mert a túlélők életkilátása és életminősége jelentősen rosszabbodik. Az idősek védelme jelentősen javítható a most aktuális influenza elleni, évenkénti oltással, ezen kívül a pneumococcus okozta tüdőgyulladás is megelőzhető védőoltással."

 

Jöjjenek az oltások, amiket 50 év felett érdemes bevállalni!

 

Tüdőgyulladás (pneumococcus pneunomia)

 

Mit okoz? Magas láz, köhögés, mellkasi szúró fájdalom, ami lélegzetvételkor fokozódhat. A beteg légzése szapora, felületes, az érverés is szapora, ami a láz, bakteriális toxinok és légzési elégtelenség közös tünete. A betegeket gyakran köhögés kínozza, a köpet kezdetben kevés, később könnyebben ürül.


Mikor kérjük a védőoltást és milyen gyakran kell az oltást felvenni? Az 50 év felettiek és a krónikus betegségben szenvedők fogékonyabbak a pneumococcus okozta bakteriális tüdőgyulladásra, de a dohányosok és az immunsérültek is kiemelten veszélyeztetettek. Felnőtt korban az erősebb immunválaszt és a hosszabb távú védettséget adó, egyadagos oltás javasolt a tartós védettség kialakításához.

 

Influenza

 

Mit okoz? Magas láz, kimerültség, erőtlenség, fáradtság, levertség és izomfájdalom, a betegség későbbi szakaszában étvágytalanság, szédülés, szemkönnyezés, orrdugulás, orrfolyás, száraz köhögés.

Mikor kérjük a védőoltást és milyen gyakran kell az oltást felvenni? 50 év felett már erősen ajánlott. Mivel az oltóanyag az előző influenza szezon elemzései alapján készül, évente ismételni érdemes. Az oltóanyag minden évben változik, ahogy a vírus is.

Az influenza és a bakteriális tüdőgyulladás, gyakran kéz a kézben járnak, mert influenza fertőzés szövődményeként pneumococcus okozta tüdőgyulladás alakulhat ki másodlagos fertőzésként, mely súlyosabb betegséghez, akár kórházi kezeléshez is vezethet.

 

loading...