Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


TÉNYEK

 

Cikkek

2015.09.11

Migránsokat vittek a Körmendi Rendészeti Szakközépiskolába

/ Menüpont: TÉNYEK

kormend-menekultek.jpgA sátraknál áramellátást és vízhálózatot is kiépítettek, és több illemhelyet is telepítettek. A gyűjtőpont nyitottan működik majd, így a migránsok szabadon elhagyhatják azt.

 
Teljes bejegyzés

2015.09.11

Válsághelyzetet hirdethetnek ki Magyarországon az illegális bevándorlás miatt

/ Menüpont: TÉNYEK

valsaghelyzet-illegalis-migracio.jpgA kormányszóvivő kifejtette: mivel a törvényi keretek rendelkezésre állnak, és a magyar határokra nehezedő nyomás nem csökken, sőt, nő, "nagy esélye van annak, hogy ez meg fog történni".

 
Teljes bejegyzés

2015.09.10

Mégsem gáncsolta el a gyerekkel futó migránst a magyar operatőrnő

/ Menüpont: TÉNYEK

magyar-operatorno-elgancsolt-migrans.jpgA felvételen jól látszik, hogy az életerős férfi migráns aki maga elé tartva egy gyermeket próbál elszaladni a rendőrök elől egy kőben esik el a riporter hozzá sem ér. A másik felvételen pedig majdnem fellökték a riportert aki ezután jogosan próbálja magát megvédeni

 
Teljes bejegyzés

2015.09.09

Több ezer terroristát csempészett be Európába a menekültekkel az ISIS

/ Menüpont: TÉNYEK

isis-europa.jpgA dzsihádista állítólag névtelenül nyilatkozott a Buzzfeed portálnak, és azt mondta gúnyosan: az Iszlám Állam a nyugati társadalmak eddig tanúsított naivitására és nagyvonalúságára alapozza a következő akciókat is.

 
Teljes bejegyzés

2015.09.09

Péntekig kell nyilatkozniuk a szülőknek, hogy beadatják-e lányuknak a rák elleni ingyenes védőoltást

/ Menüpont: TÉNYEK

mehnyakrak.jpgMinden 12. életévét betöltött 7. osztályos lánygyermek jogosult a térítésmentes oltásra, így a tanév első napjaiban minden jogosult gyermek szülője egy nyilatkozatot kapott, amelyben kérheti az oltást.

 

 
Teljes bejegyzés

2015.09.09

Az önkéntes Állatvédőrség és a hivatásosok a házi kedvencek mentéséről

/ Menüpont: TÉNYEK

allatmentes-tuzoltok-1.jpgEgyüttműködési megállapodást kötött a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és az Országos Állatvédőrség Alapítvány, hogy a jövőben az eddiginél is hatékonyabban avatkozhassanak be a tűzoltók olyan káreseteknél, ahol állatokat kell menteni.

 
Teljes bejegyzés

2015.09.08

Menekültek törtek ki a röszkei gyűjtőpontról, de megállították, buszokra rakták őket

/ Menüpont: TÉNYEK

roszke-menekultek-kitortek-1.jpgA mintegy 100-150 bevándorló a rendőrségi sorfalat áttörve a szántóföldön keresztül az 5-ös út felé szaladt, voltak közöttük kisgyerekes családok is. A rendőrök követték őket, nem alkalmaztak semmilyen kényszerítő eszközt, nem vetettek be sem könnygázt, sem pedig gumibotot.

 
Teljes bejegyzés

2015.09.08

A nagymama lehet a hosszú élet és a tartós kapcsolat egyik titka

/ Menüpont: TÉNYEK

nagymama-unoka.jpgA nagymamák fontos tényezői a csoport összetartozásának is: segítenek az anyáknak a gyerekekről gondoskodni, tehermentesítik a szülőket, akik így több időt tudnak fordítani a csoport életére és valószínűbb az is, hogy hamarabb lesznek újabb gyerekeik.

 
Teljes bejegyzés

2015.09.08

Szabálytalan kifizetéseket találtak a mentőknél

/ Menüpont: TÉNYEK

mentok.jpgSzámos szabálytalanságot tárt fel az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ); megállapításaik szerint 2008 és 2013 között a belső kontrollrendszer kialakítása és működtetése nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, valamint szabálytalanságok voltak a pénzügyi és a vagyongazdálkodási területen is.

 
Teljes bejegyzés

2015.09.07

Illegális bevándorlás - A Nobel-díjas magyar író szerint Európa elpusztítja önmagát

/ Menüpont: TÉNYEK

menekultek-tuntetes-keleti-palyaudvar-2.jpgAz irodalmi Nobel-díjas író könyvében éles hangon bírálja a kontinens gyakorlatát, amely az európai kultúrát muszlim kultúrával akarja helyettesíteni, és hagyja, hogy lakosságát a harmadik világ országaiból történő tömeges bevándorlás kicserélje.

 

 
Teljes bejegyzés

2015.09.06

Elképesztő felvétel Biatorbágyról: egy vonat majdnem átszáguldott egy csapat menekültön

/ Menüpont: TÉNYEK

biatorbagy-menekultek-vonat.jpgA videó első percében azt lehet látni, hogy milyen sokan voltak a síneken, amikor jött a vonat. Majd 1:05-nél lehet hallani a kiabálást, azt, hogy "Train is coming", azaz jön a vonat!

 
Teljes bejegyzés

2015.09.05

A Magyarországon történtek a felelőtlen kijelentések és a bukott uniós politika következménye

/ Menüpont: TÉNYEK

menekultek-budapest.jpgAz éjjel Magyarországon történtek két dolognak tudhatóak be: az Európai Unió bukott migrációs politikájának, valamint európai politikusok felelőtlen kijelentéseinek.

 
Teljes bejegyzés

2015.09.05

Folyamatosan hagyják el az országot a migránsok - A cél Ausztria és Németország

/ Menüpont: TÉNYEK

migransok-1.jpgSzombatra virradó éjszaka Werner Faymann osztrák kancellár Facebook-oldalán közölte: Angela Merkel német kancellárral való egyeztetése után Orbán Viktort is tájékoztatta, hogy Ausztria és Németország megengedi, hogy a migránsok az országukba utazzanak.

 
Teljes bejegyzés

2015.09.03

Az idei nyár ízelítőt adott abból, amire az éghajlati változások miatt a jövőben számíthatunk

/ Menüpont: TÉNYEK

mura-arviz.jpgA Középtávú Időjárás-előrejelzések Európai Központja által kiadott előrejelzések szerint az ősz az átlagosnál melegebb lesz, szeptember és október kissé szárazabb, a november átlagosan csapadékos. Ebben az időszakban a hirtelen felhőszakadások - mint amiket a nyár során tapasztalni lehetett - nagyon ritkák, inkább "kezelhető" esőzések a jellemzőbbek.

 

 
Teljes bejegyzés

2015.09.02

Rövid időn belül kerítés épülhet a magyar-horvát határszakaszon is

/ Menüpont: TÉNYEK

hatarzar-magyar-horvat-hatarszakasz.jpgHa hatékonynak mutatkozik a magyar-szerb határon kiépítés alatt álló többlépcsős, ideiglenes határzár, és emiatt Horvátország felé kerülve új útvonalon érkeznek Magyarországra az illegális migránsok.

 
Teljes bejegyzés

2015.09.01

Határvadászok - Megalakult a határrendészeti igazgatóság

/ Menüpont: TÉNYEK

hatarvadasz.jpgA határvadász bevetési osztályok feladata az államhatár védelmének, valamint rendje fenntartásának megerősítése lesz. Külön speciális szabályok nem vonatkoznak rájuk, a rendőrségi törvényben, valamint a szolgálati szabályzatban rögzített előírások szerint járnak el.

 
Teljes bejegyzés

2015.08.31

Áram rázta meg a John Deere önjáró permetezőgép kezelőjét - Fotókkal

/ Menüpont: TÉNYEK

john-deere-aramutes-1.jpgA gépkezelő John Deere önjáró permetezőgépével napraforgóban végezte munkáját, ám amikor a kereten állítani akart valamit, az megakadt a felsővezetékben, és a férfit megrázta az áram.

 
Teljes bejegyzés

2015.08.31

Migránsok halála - Razziáznak az osztrák rendőrök

/ Menüpont: TÉNYEK

osztrak-rendorseg.jpgAusztria keleti határátkelőinél vasárnap estétől minden olyan járművet megállítanak és ellenőriznek, amely alkalmas arra, embereket rejtsenek el benne.

 
Teljes bejegyzés

2015.08.31

Letenye is pályázhat - Október végéig elbírálják a szociális tüzelőanyag-pályázatot

/ Menüpont: TÉNYEK

falopas-ifaval-zala-megye.jpgAz 5000 lakosúnál kisebb települések önkormányzatai hárommilliárd forint értékben igényelhetnek támogatást az idén. Ezúttal is kemény- illetve lágylombos tűzifa, valamint barnakőszén beszerzésére igényelhető vissza nem térítendő támogatás.

 
Teljes bejegyzés

2015.08.30

Illegális bevándorlók tüntettek a Keleti pályaudvarnál - Fotókkal

/ Menüpont: TÉNYEK

menekultek-tuntetes-keleti-palyaudvar-2.jpgA migránsok azt is nagyon kevésnek tartják, hogy csak egyszer kapnak enni - mondta a tudósító, hozzátéve: volt aki azt nehezményezte, hogy a hatóságok nyilvántartásba vették.

 
Teljes bejegyzés

2015.08.30

Szinte tökéletes Magyarország-térképet mézeltek a méhek!

/ Menüpont: TÉNYEK

mehek-magyarorszag-forma.jpgA termelő az őszi pergetés előtt emelte ki az úgynevezett Hunor-keretet, és alaposan meglepődött a látványon. Nemcsak a Magyarország-térkép lett szinte teljesen pontos, de ráadásul a méhek éppen Budapestnél és Kiskunmajsánál hagytak ki néhány sejtet.

 
Teljes bejegyzés

2015.08.29

Tömeges halpusztulás a Kapos folyón

/ Menüpont: TÉNYEK

tomeges-halpusztulas-2.jpgSzerdán éjjel a Kométa 99 Zrt. kaposvári sertésfeldolgozó telephelyén ammónia szivárgott, két ember rosszul lett, mentők vitték őket kórházba. A helyszínre riasztott katasztrófavédelmi mobil labor méréseket végzett a környéken, az Izzó utcában magas gázkoncentrációt érzékeltek a műszerek.

 
Teljes bejegyzés

2015.08.28

Csaknem 650 ezer iskolás kap ingyen a tankönyvet, 320 ezer ingyen étkezhet

/ Menüpont: TÉNYEK

iskola-ingyen-etkezes.jpgAz általános iskola első három évfolyamán 293 157 gyermek kapja ingyen a tankönyvcsomagját minden szülői igénybejelentés, állami adminisztráció nélkül. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak és a nagycsaládosok továbbra is ingyen vagy jelentős támogatással jutnak tankönyvekhez, így 355 642 gyermek kap tankönyvtámogatást.

 
Teljes bejegyzés

2015.08.28

Illegális bevándorlás - Terrorszervezetek akarnak bejutni az unióba

/ Menüpont: TÉNYEK

menekultek-magyar-hatar-1.jpgSzükséges a büntetőtörvénykönyv és egyéb jogszabályok módosítása, ezért döntött a kormány a műszaki határzár építéséről, a határvadász egység felállításáról, és ha szükséges, a honvédség bevetését is szorgalmazni fogják a határvédelem érdekében

 
Teljes bejegyzés

2015.08.28

Több mint 70 holttestet találtak az elhagyott magyar rendszámú teherautóban Ausztriában

/ Menüpont: TÉNYEK

ausztria-menekultek-holttest-2.jpgTöbb mint hetven holttestet találtak a nyomozók abban a csempészjárműben, amelyet csütörtökön fedeztek fel az osztrák A4-es autópálya egyik leállósávjában - közölte pénteken az osztrák belügyminisztérium.

 
Teljes bejegyzés

2015.08.27

Magyar rendszámú teherautóban találtak menekültek holttesteire Ausztriában

/ Menüpont: TÉNYEK

holttest-ausztria-menekultek.jpegAz osztrák rendőrség tájékoztatta a magyar rendőrséget, és a történtek felderítéséhez, az elkövetők elfogásához szükséges lépéseket a két rendőrség közösen teszi meg.

 
Teljes bejegyzés

2015.08.27

Fogdában őrjöngő bevándorlót fékezett meg a TEK - Videóval

/ Menüpont: TÉNYEK

illegalis-bevandorlo-tek-akcio.jpgMagyarországi tartózkodása során a hatóságok több esetben is eljárást kezdeményeztek ellene, mert az őrzött szálláson hivatalos személy elleni erőszakot követett el, és rátámadt a szállítását végző rendőrökre is.

 

 
Teljes bejegyzés

2015.08.27

Sok a buktató az autóhitelek forintosítása kapcsán

/ Menüpont: TÉNYEK

autohitel-forintositas.jpgSokan örülnek, hogy nem lesz több a hitelek törlesztője a rögzített árfolyam miatt, de mivel az eddig felhalmozott tőketartozás konvertálódik át forintra, így egyesek jóval több pénzzel fognak tartozni a banknak, mint eddig.

 
Teljes bejegyzés

2015.08.26

Meghalt az ablakon kiesett kétéves kisfiú

/ Menüpont: TÉNYEK

ablakbol-kiesett-gyerek.jpg

 

A kórházban meghalt az a kétéves kisfiú, aki kedd este esett ki egy fővárosi társasház emeleti ablakából - közölte a rendőrség szerda délelőtt a honlapján.

 
Teljes bejegyzés

2015.08.25

Az utolsó órában Isten majd felmutatja azt az embert, aki Te lehettél volna

/ Menüpont: TÉNYEK

bojte-csaba-foto.jpgIsten nem fog senkit elítélni, egyszerűen mi mondjuk ki magunk felett az ítéletet azzal, hogy mindennapi döntéseinkben milyen erőket engedünk életünk kormányához...

 
Teljes bejegyzés