Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2021.07.25

Rédicsnél kezdődött a magyar-szlovén rendőrszerelem

Karakas Zoltán főtörzszászlós, körzeti megbízott és felesége, Karakas Szilvia tiszthelyettes nem hétköznapi páros. Mindketten hivatásosok, azonban Zoltán a magyar, Szilvia pedig a szlovén rendőrségnél szolgál. Ismerkedésük komikusan indult a nyelvi különbségek miatt, de azóta két gyerekük is született.

Kutyás határőrként épp Rédicsen volt szolgálatban Zoltán, amikor Szilviát odavezényelték Hosszúfaluból. A főtörzszászlósnak egyből megtetszett a lány, azonban nem beszélte a szlovén nyelvet, ezért nem merte megszólítani.

magyar-szloven-rendorszerelem.jpg

– A szlovén kollégák észrevették, hogy Szilvia tetszik nekem, ezért fel is ajánlották azonnal, hogy segítenek az udvarlásban – meséli a körzeti megbízott. – Megtanítottak egy szlovén mondókára, és unszoltak, hogy mondjam el neki. Természetesen az egész szövegből semmit sem értettem. Egyik nap a kollégák addig győzködtek, míg erőt vettem magamon, és előadtam neki a betanult versikét. A hatás azonban nem az volt, amit vártam; a szlovén zsaruk hangosan kacagtak, Szilvia pedig kicsit haragosan nézett. Fogtam a fejem, vajon mit mondhattam.

– Nem mondott szép dolgokat, inkább csúnyákat. Gondoltam is magamban: ki lehet ez az idióta? – idézi fel nevetve Karakas Szilvia.
Később volt egy szlovén–magyar ismerkedési est, ahol újra találkoztak, és Zoltán felkérte táncolni Szilviát, akiről kiderült, hogy magyarul is beszél. Utána összejöttek, és azóta együtt vannak.
A Karakas házaspár két gyermeket nevel, a nagyobbik most kezdi majd el a középiskolát, a kisebbik még óvodás. Otthon mindannyian magyar nyelven beszélnek.

magyar-szloven-rendorszerelem-2.jpg

– A nagylányom nagyon büszke arra, hogy rendőrként dolgozom – meséli Zoltán. – Mindig kéri, meséljem el neki, mi minden történt velem. Ismeri a szolgálati autóm rendszámát, és ha meglátja az utcán, kiabál és integet, hogy itt van apu. Ha tehetné, szíve szerint járőrözni is jönne velem.

– Az én munkám nem lelkesíti ennyire. Ha megyünk át a határon, mindig mondja: „ez csak ennyi, anya? Intesz az autósoknak, hogy mehetnek?” Majd hozzáfűzi, hogy ezt ő is tudná csinálni – idézi fel Szilvia mosolyogva. – Mondtam neki, hogy a munkám nem csak annyiból áll, hogy integetünk az autósoknak, hogy haladhatnak előre. (Forrás és fotók: Magyar Rendőrség - Facebook)