Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2022.02.08

Robotkarok egymilliárdért: vállalkozásfejlesztési pályázatokkal csalt egy nyugat-dunántúli bűnszövetség

A nyugat-dunántúli bűnszövetség milliárdos hitelösszeget csalt el valótlan tartalmú vállalkozásfejlesztési pályázatokkal. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal ( NAV) tizenkét személyt állított elő, közülük kettő letartóztatását a bíróság már el is rendelte.

A hitelprogram az elmaradott régiókban működő vállalkozások fejlesztését szolgálta volna, ám egy nyugat-dunántúli férfi kamucégeket pályáztatott, hogy a kamatmentes forrásokat megszerezze. Kilétének leplezésére londoni lakcímet jegyeztetett be, és egy pénzügyi szakember ismerősével itthonról mozgatta a szálakat.

robotkar.jpg

A nulla százalékos hitellel új robottechnikai eszközök beszerzésére pályáztak a társaságok. Az elnyert pénzből a bűnszövetséget irányító férfi szlovák cégétől szereztek be többszörösen túlárazott, rég elavult technológiájú robotkarokat. A gépekről kiderült, hogy azokat már egy évtizede nem gyártják, a benyújtott dokumentációk, a rajtuk lévő gyártási számok és címkék hamisítványok.

A valótlan szerződések, teljesítési igazolások, valamint számlák alapján a hét cég külön-külön mintegy 150 millió forintot hívott le jogosulatlanul. A hitel összegét a vállalkozások rendelkezése szerint közvetlenül a beszállítónak, vagyis a szlovák cégnek utalta ki a bank. A pályázatban részt vevő társaságok jó részét azóta felszámolták vagy végelszámolták, valós tevékenységet a beszerzett robotkarokkal sosem végeztek. A cégek és az élükre ültetett strómanok szerepe pusztán annyi volt, hogy a lehívott hitelösszegeket – pár tízezer forintos jutalékért – átjátsszák a bűnszervezet irányítójának.

A rajtaütés napján a robotkarok mellett a nyomozók autókat, értéktárgyakat és készpénzt foglaltak, valamint ingatlanokat zároltak. A jelenlegi adatok alapján a bűncselekménnyel okozott teljes, egymilliárd forintot meghaladó kár megtérül. A gyanúsítottak vallomásai alapján képbe került egy ismeretlen budapesti férfi is, aki a strómanok felhajtásáért felelt. Az Online Számla rendszer segítségével azonosították a férfit alkalmazó cég bérelt telephelyét, ahol a MERKUR bevetési egység ütött rajta.

A NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz. A milliárdos csalás irányítói letartóztatásban vannak, a strómanok felhajtója bűnügyi felügyelet alá került. Az elkövetők akár 10 évet is kaphatnak - tudatta honlapunkkal kedden Haszon Dávid hadnagy, a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense. (Fotó: NAV)