Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2015.11.14

Több mint 100 embert mészároltak le Allahot éltető merénylők Párizsban

A párizsi városháza adatai szerint legalább 120 halottja van annak a péntek esti terrortámadásnak, amelyet hét helyszínen követtek el Allah-ot éltető merénylők a francia fővárosban. A francia-német labdarúgó mérkőzés helyszínén, a Stade de France-ban kezdődött a merényletsorozat, a Bataclan koncertteremben pedig legkevesebb száz embert mészároltak le a terroristák, akik közül négyet meg tudtak ölni a rendőri erők. A robbantást feltehetőleg öngyilkos merénylők hajtották végre, de a terrorcselekményt egyelőre egyetlen szervezet sem vállalta magára. További hat helyszínen még negyvenen haltak meg, szombat reggelre az áldozatok száma 130 fölé emelkedett.

 


Mindenfelé heverő testekről, vérről és halottakról számoltak be a péntek éjjeli terrortámadások szemtanúi a Le Monde francia napilap internetes oldalának szombat hajnali tudósítása szerint.
Egy kisírt szemű nő a Le Petit Cambodge étterem közelében azt mondta, hogy egy barátjával robogóval érkezett a helyszínre, ahol emberek feküdtek a földön, és azt hitte, autóbaleset történt, és egy kocsi rohant bele az étterembe.

 


Egy másik szemtanú három sorozatlövésről számolt be, és mint mondta, az első nagyon-nagyon hosszú volt.
A Bataclan klubból egy újságíró beszámolóját ismerteti a lap, aki azt mondta, hogy 21.45 körül két-három fegyveres rontott be a létesítménybe, és vaktában kezdtek lövöldözni az emberekre, az egyikük egy Kalasnyikovval. Az Eagles of Death Metal koncertjére körülbelül ezren érkeztek a szórakozóhelyre.
"Legalább 10-15 percig tartott. Újratöltöttek. Nem kellett sietniük. Háromszor-négyszer is újratöltöttek" - mondta el a szemtanú, aki beszámolt arról is, hogy a színpad mögötti vészkijáraton tudott kimenekülni, az utcára érve pedig azt látta, hogy rengeteg vérző, meglőtt ember van már kint.
 "Amikor lőni kezdtek, mindenki a földre vetette magát, és egymáson kezdtek átmászni az emberek" - mesélte egy másik szemtanú, aki határozottan három támadóról számolt be, akik találomra lőttek a bent lévő emberekre.
"Gépfegyvereket láttam. Testeken kellett átlépkednem. Vér volt mindenütt, az utcán pedig halottak" - mondta a Le Monde-nak az egyik túlélő.

 

 

 

A lap arról adott hírt, hogy a Bataclanban hajnali egykor ért véget a túszejtés, és a rendőrség az összes környező vendéglátóhelyet kiüríttette. Párizs polgármestere, Anne Hidalgo a helyszínen segíti a mentés megszervezését.
A Le Monde újságírója személyesen látta a lövöldözést La Belle Equipe kávézónál. Arról számolt be, hogy egy érkező autóból szállt ki a merénylő, majd nyitott tüzet a helyre egy nagy kaliberű fegyverből.
"Robbanásokat hallottam. Odamentem az ablakhoz. Láttam, ahogy egy férfi kiszáll, és több sorozatot lead a kávézóra. Kiabálást halottam. Majd a férfi visszaszállt az autóba és elhajtott" - mesélte a környék egyik lakója.
Rendőrségi forrásokra hivatkozva a lap azt írta: a Stade de France közelében egy gyorsétteremben és egy sörözőben is robbant bomba. Franciaországban rendkívüli állapotot hirdettek ki. MTI

Frissítés! Katt ide: A párizsi terrortámadások miatt megerősítik Magyarország védelmét